Két számjegyű növekedés mennyiségben is

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 09. 05. 08:00

A csokoládépiac növekedéséből a praliné is kiveszi részét. Kiskereskedelmi eladásai meghaladták a 18 milliárd forintot 2007. június–2008. májusban. A praliné esetében a növekedés mértéke értékben 13, mennyiségben 11 százalék az előző hasonló időszakhoz képest – többek között ezt állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.A fogyasztói átlagárak különbözőképpen alakultak. A vegyes pralinék egy kilogrammra jutó átlagárai emelkedtek, mind az alkoholos, mind a nem alkoholos szegmensben. Az egyfajta pralinék viszont olcsóbbak lettek.
Például egy kilogramm nem alkoholos vegyes praliné tavaly április–májusban 3149 forintba került, idén pedig 7 százalékkal többe, azaz 3368 forintba.
Ugyanakkor a nem alkoholos egyfajta praliné átlagos fogyasztói ára 3 százalékkal alacsonyabb lett: egy kilogrammot a múlt év április–májusi 3333 után az idei hasonló periódusban 3240 forintért adtak el.
Legnagyobb szegmens továbbra is a nem alkoholos egyfajta praliné. Mennyiségben az eladások 50 százaléka jutott rá 2007. június–2008. májusban, a tendencia azonban némi csökkenést mutat.
Ugyanakkor a nem alkoholos vegyes praliné piaci részesedése 30, míg az alkoholos egyfajtáé 20 százalék. Itt növekvő részarányokat tapasztal a Nielsen. Említést érdemel, hogy mindössze 1 százalék jut az alkoholos vegyes pralinéra.
A kereskedelmi márkák részaránya a mennyiségben mért bolti forgalomból a következőképpen alakul: ez év április–májusban 28 százalékot regisztrált a Nielsen, a múlt év hasonló időszakában 21 százalékot, tavalyelőtt pedig 16 százalékot.
A praliné beszerzésének fő színhelyei a modern láncok. A 400 négyzetméteresnél nagyobb bolttípusokra jutott a mennyiségi eladások 76 százaléka 2007. június–2008. májusban, ahogyan egy évvel korábban is.

Praliné szegmenseinek fogyasztói átlagára a legutóbbi időszakban, forint/kilogramm
Szegmens 2006. IV–V. 2007. IV–V. 2008. IV–V.
Nem alkoholos vegyes 3112 3149 3368
Alkoholos vegyes 3776 4683 4811
Nem alkoholos egyfajta 3385 3333 3240
Alkoholos egyfajta 2995 3206 2985
Forrás: Nielsen

Kapcsolódó cikkeink