Két hétvége alatt több mint 11 tonna tartós élelmiszert gyűjtött a NOE
Két novemberi hétvégén tizenegy és fél tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) országszerte – jelentette be a szervezet elnöke kedden Kiskunhalason.
Kardosné Gyurkó Katalin a Fiatalok a kisgyermekes családokért elnevezésű országos adománygyűjtő akció záró sajtótájékoztatóján elmondta: november 8. és 10. valamint november 15. és 17. között a Nagycsaládosok Országos Egyesületének 23 helyi szervezete 23 élelmiszerüzletben gyűjtötte a felajánlásokat, amelyekből országosan 500 családot tudnak támogathatnak.
Kiemelte: ötödik alkalommal meghirdetett akciójuk során megtapasztalhatták, hogy az emberek szívesen adakoznak és állnak a jó ügyek mellé.
A NOE elnöke szerint jó érzés, hogy az egyesület fiatal tagjai önkéntes tevékenységükkel ismét megtapasztalhatták, milyen fontos a jó cselekedet.
Kardosné Gyurkó Katalin hangsúlyozta: az adományok a családoknak egyfelől anyagi segítséget jelentenek, de üzenetük is van, az, hogy a kiszolgáltatottabb, sérülékenyebb családok nem maradnak egyedül, mindig számíthatnak segítségre.
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke elmondta: egyéb támogatásaiknak köszönhetően szervezetük összességében több mint kétezer családnak tud segítséget nyújtani az adventi időszakban.
Az adománygyűjtő kezdeményezés záró sajtótájékoztatójának végén a hatvan tagot számláló Fészekrakó Halas Kistérségi Nagycsaládosok Egyesületének néhány rászoruló kiskunhalasi családja már át is vehette a felajánlásokból kialakított ajándékcsomagokat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Lezárult a tanszergyűjtés az Auchanban
Elkezdődött a tanév, aminek 10 200 gyermek megfelelő felszereléssel vághatott neki…
Tovább olvasom >Ma kezdődik a tanszergyűjtés az Auchanban
Ma kezdődik a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Auchan…
Tovább olvasom >Iskolákat támogat a Walmart a vásárlókkal összefogva
Szeptember 4-ig, hétfőig a Walmart 1 millió dollárt tervez iskoláknak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Balogh Levente: a PET a legkörnyezetkímélőbb műanyag
A Brain Bar rendezvényen Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország alapítója…
Tovább olvasom >Idén újra megrendezésre kerül a V-Label Awards – médiatámogatója a Trade magazin
Idén újra megrendezésre kerül a V-Label Awards – médiatámogatója a…
Tovább olvasom >Nem kell félni a Z-generációtól! – Mutatjuk, hogy lesznek a csapat leghatékonyabb tagjai!
Az Y és főként a Z generációk munkaerőpiacra történő érkezése…
Tovább olvasom >