Két és fél tonna lisztet vásároltak össze a rászorulóknak az élesztőakcióban
Egy hónap alatt 2557-en éltek azzal a lehetőséggel, hogy a saját vásárlásukkal liszthez és élesztőhöz juttassák a rászorulókat. A Budafoki élesztőt gyártó cég akciójában a fogyasztók a megvett termékkel azonos értékű adománnyal segíthették a nélkülözőket, akik az így összegyűjtött „sütnivalót” az Élelmiszerbankon keresztül kapják meg.
Egyedülálló kezdeményezést indított áprilisban a Budafoki élesztőt gyártó Lesaffre Magyarország. A nyereményjátékkal is népszerűsített jótékonysági akcióban ugyanis a fogyasztók a saját vásárlásuk értékével megegyező liszthez és élesztőhöz juttathatták a rászorulókat. Minden ötdarabos élesztőcsomag vásárlásával két csomag instant élesztőt és egy kilogramm lisztet adományozhattak a nélkülözőknek a jótékonykodók, akik az eleszto.hu-n jelezhették adományozási szándékukat.
Az egy hónapig tartó akció során végül 2557 érvényes regisztráció érkezett, aminek eredményeként a Lesaffre Magyarország 2557 kilogramm lisztet, valamint a vásárlószámból következő mennyiséget megháromszorozva 101 kilogramm élesztőt adott át a napokban az Élelmiszerbanknak.
Kezdeményezésünkkel azt szerettük volna elérni, hogy a fogyasztóink valóban azt érezhessék, nemcsak maguknak, hanem egy rászoruló családnak is megvásárolták a sütéshez valót. Fontos volt számunkra az is, hogy ebben az akcióban gyártóként ne csak a vásárlás összegének egy részét adjuk oda adományként a rászorulóknak – mondta Nagy Etelka. A Budafoki élesztőt gyártó Lesaffre Magyarország marketing vezetője bízik abban, hogy a felkínált lehetőséggel élő többezer vásárló ösztönzést adhat más élelmiszergyártónak is hasonló jótékonykodás elindítására.
Kapcsolódó cikkeink
Faültetési programot támogat a Kifli.hu
A Kifli.hu 107 darab földlabdás nordmann fenyőfát adományozott a 10…
Tovább olvasom >Az Élelmiszerbank hatékony alternatíva, de az Élelmiszermentő Központ működése még átláthatatlan
2025 januárjában negyedik működési évét kezdte meg az Élelmiszermentő Központ…
Tovább olvasom >Ünnepi vacsora négy személyre egy csomagban
November 15. és 17. között 150 Tesco áruházban gyűjtik a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >