Növekedhet a palackos borok mennyisége a szekszárdi borvidéken
Csaknem két és fél milliárd forint értékű fejlesztést valósítanak meg a szekszárdi borvidék borászatai a Vidékfejlesztési program (VP) támogatásával, a beruházások több helyen is hozzájárulnak a palackos borok mennyiségének növekedéséhez.
A VP 50 százalékos hozzájárulásával a borvidék több mint tíz pincészete, túlnyomórészt családi vállalkozások valósíthatnak meg technológiai fejlesztést, építhetnek új raktárakat, palackozót, feldolgozót a történelmi borvidéken.
A Takler Pince Kft. mintegy 360 millió forintért új rozé üzemet épít jelenlegi telephelyén. Takler András, a 2016-ban 707 millió forint árbevételt elért társaság ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a beruházás minőségi javulást eredményez a szőlőfeldolgozásban, ugyanakkor nem növeli az előállított mennyiséget. Az évi körülbelül 750 ezer palack bort előállító pincészet továbbra is körülbelül 200 ezer palack rozét készít majd – tette hozzá.
A Mészáros Borház 184 millió forintos támogatással új készáru raktárat, palackozó és feldolgozó üzemet hoz létre, és 100 ezer palackkal növeli a jelenlegi, mintegy egymillió palackos kapacitását – mondta el Mészáros Pál tulajdonos-ügyvezető.
Technológiai fejlesztésekhez nyert el támogatást a szálkai Lajvér Borház Kft. és a bátaapáti Európai Bortermelők Kft., valamint több kisebb szekszárdi családi pince. A Sebestyén Kft. ügyvezető igazgatója, Sebestyén Csaba ismertette: vállalkozásuk új telephelyet hoz létre, ami a cég hatékonyságát növeli. A pince új ültetvényeik termőre fordulása miatt – a fejlesztéstől függetlenül – 120-140 ezer palackra növeli jelenlegi 90 ezer palackos kapacitását – tette hozzá.
A Bodri Pincészet Kft. közel 400 millió forintos támogatással egy üzem- és egy termékfejlesztési projektet valósít meg. A pincészetet vezető Bodri István arról számolt be, hogy a beruházásokkal a pincészet kapacitása megkétszereződik, mind a bor, mind a szőlőlé elállítása 3500 hektoliterrel nő. Az új termék a szőlőlé lesz, amit a piac igényei szerint a fejlesztés után nagyobb mennyiségben is elő tudnak állítani.
Bodri István, aki a szekszárdi hegyközség elnöke, elmondta azt is, hogy becslése szerint várhatóan a hegyközség területén évente tíz százalékkal nő az előállított bor mennyisége az elkövetkező öt évben. Az a cél, hogy a szekszárdi szőlő helyben legyen feldolgozva, és minél nagyobb hozzáadott értéket tartalmazzon – tette hozzá.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának adatai szerint a szekszárdi hegyközség területén a szőlőültetvények nagysága 2011 óta folyamatosan nő, 2016-ban 2164 hektár volt. A területen átlagosan 70-100 ezer hektoliter bort állítanak elő, tavaly 92 091 hektoliter seprős újbor készült Szekszárdon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen
Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi…
Tovább olvasom >Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése egy nemzetközi agrárvállalat szerint
Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat…
Tovább olvasom >Hubai Imre: a magyar bor páratlan nemzeti kincs
A magyar bor páratlan nemzeti kincs, amelyre az egész ország…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >