Készülődés a karácsonyra: egyre tudatosabban költekezünk

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 12. 06. 18:04

Visszafogottabban készülődik az idei karácsonyra a lakosság – derül ki a Budapest Bank megbízásából készült kutatásból.1 Az ajándékozásra szánt összeg átlagosan 3 ezer forinttal csökkent a tavalyi évhez képest: a megkérdezettek összesen mintegy 45 ezer forintot szánnak szeretteikre az idén, egy személy meglepetésére kb. 6 ezer forintot költve.2 Az ünnepekre jellemzően a decembert megelőző hónapokban spórolnak a felmérésben résztvevők, és csak kevesen kívánnak új hitelt felvenni a karácsonyi ajándékokra. Ugyanakkor az előző évek tapasztalatai alapján az év utolsó hónapjaiban a bank a már meglévő hitelkártyákkal történő költések valamint az áruhitelezés terén növekedésre számít.

A Budapest Bank felmérést végzett a felnőtt lakosság körében azt vizsgálva, hogyan készülődnek idén a karácsonyra – mennyi pénzt szánnak az ajándékok beszerzésére, jellemzően mivel lepik meg egymást, miből finanszírozzák a kiadásaikat stb. A kutatás során a bank azt is felmérte, hogyan változtak ezek a szokások tavaly óta.

Kevés hitelt vesznek fel a magyarok a karácsony miatt

A felmérés szerint azok aránya, akik részben vagy egészben új banki hitelből kívánják finanszírozni a karácsonyi bevásárlást, mindössze 4% – a legtöbben az aktuálisan rendelkezésükre álló pénzügyi keretből (72%) vagy megtakarításaikból (41%) lepik majd meg szeretteiket.* A hiteltermékek közül a legnépszerűbb a hitelkártya, ezt követik az áruhitelek. A meglévő hitelkártyákkal novemberben és decemberben az év közbeni átlaghoz képest 20-25%-kal költenek többet a Budapest Bank tapasztalatai szerint az ügyfelek. Áruhitelek terén a bank szintén számít némi növekedésre, ez azonban elmarad az előző évekétől: míg az elmúlt két évben az év többi időszakához képest 50%-kal volt magasabb az új áruhitel volumen a karácsony előtti két hónapban, addig idén csupán 25-30%-os emelkedésre számítanak a bank szakértői az év végi hajrában.

A visszafogott hitelfelvételi kedvet magyarázhatja, hogy a kutatás szerint kevés olyan ajándék kerül idén a fa alá, amelyhez az üzletek és a bankok tipikusan áruhitelt vagy egyéb fogyasztási hitelt szoktak kínálni (pl. műszaki cikkek (33%), mobiltelefonok és okostelefonok (14%), fotótermékek (8%) és notebook-ok/táblagépek (4%)). A legnépszerűbb ajándékok a felmérés szerint a ruhanemű (72%), a könyv (71%) és az illatszer (71%) lesznek ebben az évben.*

Valamelyest szerényebb karácsonyunk lesz

A kutatásban megkérdezettek idén átlagosan kb. 45 ezer forintot költenek karácsonyi ajándékokra, 3 ezer forinttal kevesebbet mint tavaly. Az egy személyre szánt összeg azonban szinte változatlan maradt: a válaszadók a tavalyi évhez hasonlóan idén is kb. 6 ezer forintot szánnak átlagosan egy-egy szerettükre, azaz inkább kevesebb személynek adnak ajándékot.

A karácsonyi bevásárlásra jellemzően a decembert megelőző hónapokban spórolunk: a megkérdezettek közel 60%-a nyilatkozott úgy, hogy az ünnepek előtt 3-4 hónapon keresztül igyekszik félretenni erre a célra. Ennél jóval kevesebben vannak azok (mintegy 20%), akik inkább az ünnepek után húzzák össze a nadrágszíjat. A kutatás szerint a tavalyi évhez képest alig változott azok aránya (20%), akik úgy nyilatkoztak, hogy nem kell spórolniuk a karácsonyi kiadások miatt.

„A Budapest Banknál a válság eredményeként tudatosabb magatartást tapasztalunk az ügyfelek részéről, úgy látjuk, jobban átgondolják pénzügyi döntéseiket és reálisabban felmérik saját körülményeiket, igyekezve elkerülni a túlköltekezést. Ebben természetesen mi is igyekszünk minden segítséget megadni nekik. Törekszünk arra, hogy az ügyfelek számára legmegfelelőbb, releváns szolgáltatásokat nyújtsunk, ennek megfelelően folyamatosan bővítjük termékpalettánkat. A Budapest Bank jelenleg a piac három legnagyobb hitelkártya-kibocsátójának egyike; az elmúlt években olyan, különböző kedvezményeket nyújtó termékeket vezettünk be, mint a Tesco Vásárlókártya vagy a Főgáz Kártya. Kiemelt hangsúlyt fektetünk az ügyfelek pénzügyi tudatosságának növelésére, mivel úgy látjuk, hogy erre a jelenlegi piaci körülmények között komoly igény van. Többek között ezen törekvéseknek köszönhetően nyertük el az idén is – egymás után immár másodszor – a MasterCard és a Pénziránytű Alapítvány által meghirdetett »A Pénzügyi kultúra fejlesztése terén legaktívabb bank« címet” – mondta Paragi Zoltán, a Budapest Bank lakossági hitelezési vezetője.

Még mindig rengeteg készpénzt használunk

A felmérésből az is kiderült, hogy jelentősen növekedett a webáruházak népszerűsége: a megkérdezettek körében tavaly óta 7%-kal nőtt azok aránya (33%-ra), akik az interneten keresztül rendelik meg az ajándékokat. Ugyanígy a fizetési eszközök tekintetében is itt mutatkozik a legnagyobb emelkedés: 2010-hez képest 8%-ról 13%-ra nőtt azok aránya, akik internetes átutalással fizetnek az ajándékokért.

Ettől függetlenül a népszerűségi listát még mindig a plázák, bevásárlóközpontok vezetik, ezt követik a szuper- és hipermarketek valamint a kisebb szaküzletek. A kutatásból az is kitűnik, hogy bár tavaly óta némileg növekedett a betéti kártyát (47%) illetve a hitelkártyát (15%) használók száma, a legtöbben (több mint 80%) még mindig készpénzzel fizetnek az ajándékokért.

Kapcsolódó cikkeink