Kereskedelmi szövetség: 20 százalékkal bővülhet idén az internetes kereskedelem forgalma

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 09. 29. 11:27

Várhatóan 20 százalékkal bővülhet idén az internetes kereskedelem Magyarországon, forgalmának összértéke elérheti a 370 milliárd forintot az év végére – mondta Vámos György, a Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Ismertette, hogy az utóbbi időben az élelmiszerek internetes forgalma is jelentősen emelkedik, Angliában az élelmiszer-vásárlás 10 százalékát már a webes áruházakon keresztül intézik.
Hangsúlyozta, hogy az e-kereskedelem speciális üzletág, ezért a vásárlót a kereskedőknek előre kell tájékoztatni mindenről, az interneten vásárolt terméket pedig 14 napon belül indoklás nélkül vissza lehet küldeni. Hozzátette, hogy az eladott termékekért mindig a kereskedő felel, így a beszállítóval vagy a márkaszervizzel kapcsolatos problémákat is neki kell intéznie.
Vámos György azt javasolta, hogy a fogyasztók a kereskedelmi kamarák mellett működő békéltető testületekhez forduljanak, ha kifogásaikat nem rendezik – ezek elérhetőségét a webáruházak honlapján lehet megtalálni – de a fogyasztóvédelmi hatósághoz is fordulhatnak a járási kormányhivataloknál.
A főtitkár kiemelte: az e-kereskedelem bővülése azt mutatja, hogy a vásárlók az esetleges fogyasztóvédelmi problémák ellenére is elégedettek a webáruházak szolgáltatásaival. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink