Kerekasztal-tárgyalások a BKIK-nál
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kezdeményezésére 2017-ben szakmai kerekasztal jött létre a turizmust és a vendéglátást érintő problémák megvitatására, amelyre a Magyar Vendéglátók Ipartestülete is meghívást kapott. A megbeszéléseken az MVI-t Kovács László (elnök), Semsei Rudolf (alelnök) és Zerényi Károly (tanácsadó) képviselte. A kerekasztal résztvevői az elmúlt hónapokban részletesen foglalkoztak – többek között – a vendéglátást érintő áfaszabályozás problémájával, a reprezentációt terhelő adók csökkentésének lehetőségeivel; e kérdéskörök megvitatásához az MVI számos háttéranyagot és konkrét javaslatot is készített.
A kerekasztal legutóbbi ülésén a résztvevők egyeztettek az áfaszabályozás módosítását célzó közös javaslat létrehozásáról, az agrárkamarai tagsággal kapcsolatos problémák mihamarabbi kezeléséről, valamint a fővárosi turistabuszok behajtási, parkolási problémájáról. Utóbbi kérdéskörben a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a MISZ és a BFTK képviselői egyaránt érdemi megoldást szorgalmaztak. Az egyeztetések folyamatosan zajlanak a szakmai szervezetek és a kamara képviselői között. //
Kapcsolódó cikkeink
Tudatos Vendéglátók Konferenciája 2026
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az elnök elköszön
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csoportos leépítés a Szallas.hu-t üzemeltető Szallas Groupnál: mintegy 70 főt érint az átszervezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb nemzetközi sztárelőadók és AI-videóverseny a WAVES-en
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Cseh reggeli – A nap képe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
