„Kellanova” néven működik tovább a Kellogg snack üzletága a gabonapehely-részleg kiválása után
A Kellogg Co globális snack üzletága az észak-amerikai cereália-részleg kiválását követően a „Kellanova” nevet kapja – közölte múlt szerdán az óriáscég, amely két részre válik annak érdekében, hogy az egyes divíziók nagyobb figyelmet kaphassanak.
A gabonapehely üzletág – amely olyan márkáknak ad otthont, mint a Kellogg’s, a Froot Loops és a Rice Krispies – a „WK Kellogg Co” néven működik tovább a Corn Flakes-t 1894-ben megalkotó cégalapító W.K. Kellogg után.
Bár a Kellogg szándékai szerint az idei év végéig a cégnevek a kiválással megváltoznak, a „Kellogg’s” márkanév a két vállalat termékeinek csomagolásán világszerte megmarad.
„A Kellanova az ikonikus „K” betűvel és Kellogg úr nevének első négy betűjével, utal a vállalat történelmére, örökségére és hagyományaira ” – mondta el Steve Cahillane, a Kellogg vezérigazgatója, aki a Kellanova vezérigazgatója lesz.
A gabonapehely-üzletág számára számos alkalmazott a WK Kellogg Co nevet javasolta, míg a snacking cég számára a Kellogg „különböző permutációit” és a „nova”-t – fűzte hozzá Cahillane.
A Kellogg, amely tavaly ismertette a három független vállalatra való szétválásának tervét, a múlt hónapban változtatott stratégiáján és a MorningStar Farms növényi alapú hús üzletágát házon belül tartotta.
A MorningStar Farms márka mellett a Pringles, a Cheez-It, a Pop-Tarts és más snackmárkák kerülnek a Kellanova alá, amely a jövőben a nemzetközi gabonapehelymárkákat is, köztük a Frosties-t, a Zucaritas-t és a Miel Pops-ot is felügyeli.
A Kellogg a negyedik negyedévben értékesítés és a nyereség tekintetében felülmúlta a piaci várakozásokat, mivel a gabonapelyhek és snackek iránti kereslet még a többszöri áremelés után is erős maradt.
Kapcsolódó cikkeink
A KitKat legújabb brit TV-kampányában a technológia okozta frusztrációból való „kikapcsolódásra” buzdít
A KitKat azt szeretné elérni, hogy fogyasztói a csokoládés snack…
Tovább olvasom >A Kellogg a Pringles és a Cheez-It márkáktól várja a növekedést
A Kellogg új snack-gyártó cége, a Kellanova a Pringles 4…
Tovább olvasom >Megduplázza gabonapelyheinek D-vitamintartalmát a General Mills Amerikában
A General Mills bejelentette, hogy több népszerű gabonapehely-termékében megduplázza a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadásra kerültek a HoReCa Hősök 2023 elismerések
HoReCa Hősök díjjal jutalmazták szeptember 25-én, a Business Days konferencián…
Tovább olvasom >December végéig meghosszabbítja a kormány a kötelező akciózást
A kabinet ezt a határidőt először június 30-ig, ezt követően…
Tovább olvasom >Korlátozza a hozzáadott mikroműanyagokat az Európai Bizottság
A termékekhez szándékosan hozzáadott mikroműanyagok korlátozását célzó szigorított intézkedéseket fogadott…
Tovább olvasom >