Kelet-Európára összpontosítja expanziós terveit a Mere
A sikertelen nyugat-európai próbálkozás után sem adja fel nemzetközi expanziós terveit az orosz keménydiszkontlánc, a Mere. A vállalat figyelme Kelet-Európa – Szerbia és Litvánia – felé fordult.
A Mere tavalyi kísérlete, hogy megvesse lábát Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban kudarcba fulladt, amikor a cég valamennyi itteni üzletét bezárta hivatalosan az ukrajnai események és a szankciók okozta ellátási problémák okán.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Mere teljesen lemondott volna Európáról: Szerbiában a lánc több mint kétszeresére – 13-ról 30-ra – növelte üzletei számát egy év alatt – számolt be a Lebensmittel Zeitung. Az árbevétel állítólag 48 millióra emelkedett, bár a lánc vesztesége tavaly az országban elérte a 360ezer eurót. Litvániában, ahol az infláció rekordmagasságba szökött, a Mere kb. kéttucatnyi üzletet működtet és tavalyi árbevétele megközelítette az 50 millió eurót. Az országban a Mere átlagosan 30%-kal olcsóbb, mint versenytársai – állítja a szaklap.
A diszkont lehetőséget lát Kelet-Európában, mert itt a kiskereskedelmi piac fragmentáltabb és az ellátás zökkenőmentesebb. A régióban található üzleteiben helyi termékeket, de Fehéroroszországból, Lengyelországból és Oroszországból származó árucikkeket is árusít. Az orosz piacon mindeközben a Mere árbevétele 40%-kal nőtt és elérte az 5 milliárd eurót.
Kapcsolódó cikkeink
Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Zöldülő tányérok és poharak
A növényi termékek nemcsak egy meghatározott célcsoportnak szólnak, hanem egyre…
Tovább olvasom >Újra növekedési pályán a biopiac
A globális biopiac 2023-ban újra növekedési pályára állt, elérve a…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >