Kelet-Európa a német export legbiztosabb felvevőpiaca
A koronavírus-járvány okozta világgazdasági recesszió közepette Kelet-Európa bizonyult a német exportgazdaság stabil támaszának az Ost-Ausschuss, a Kelet-Európában tevékenykedő német vállalatok képviseleti szervezetének jelentése szerint – olvasható a vg.hu-n.
A német vállalatok kelet-európai exportja az első negyedévben éves bázison 1,7 százalékkal 58 milliárd euróra emelkedett, miközben a teljes német export a januártól márciusig terjedő időszakban 3,3 százalékkal csökkent az előző évihez képest.
Csak a lengyelországi német export egymilliárd euróval emelkedett, ami Olaszország és Nagy-Britannia megelőzésével az ötödik legnagyobb német kereskedelmi partnerország rangjára emelte a keleti szomszédot.
Áprilisra, a járványvédelmi korlátozások csúcspontjára vonatkozóan viszont már kelet-európai viszonylatban is „katasztrofális” adatokra számít Oliver Hermes, az Ost-Ausschuss elnöke.
„Még május is meglehetősen gyenge lesz” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a normalizálódási folyamat azonban már minden partnerországban megindult, így napról napra javulnak a fellendülés esélyei.
„Egyre növekvő érdeklődést tapasztalunk a német egészségügyi berendezések iránt” – emelte ki, megjegyezve, hogy az általános gazdasági visszaesés közepette az olajárcsökkenés egy kisebbfajta konjunktúraprogrammal ér fel az energiaintenzív iparágakban. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Új élelmiszerek üzletbeli tesztelését teszi lehetővé az Edeka Nord Németországban
Az Edeka Nord és a Food Harbour Hamburg most bejelentett…
Tovább olvasom >Újraszervezés után új lendületben a Pepco – a magyar piac stratégiai nyertes
Miközben a Pepco csoport fájdalmas németországi kivonulást hajt végre, a…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >