Kelendő a Barbie baba
A Mattel cég által gyártott Barbie baba eladásai tavaly öt éves csúcsra jutottak, elérték az 1,35 milliárd dollárt globálisan – írja az origo.

Fotó: pixabay.com
A siker egyik egyértelmű összetevője a járványhelyzet miatti társadalmi korlátozások volt, mivel a szülők játékfelhalmozásba kezdtek, hogy az otthon maradt gyerekeket szórakoztatni tudják. Bár a kereslet megugrása az év elején megterhelte az ellátási láncokat, de a kereskedők végül képesek voltak kielégíteni a termékek iránti rendkívül keresletet.
Korábban már az Origo is beszámolt arról az érdekes tényről, hogy a Barbie babák eladásai azért nőttek ilyen ütemben, mert nincs rajtuk kijelző. A szülők ugyanis nem szerették volna, ha gyermekeik a karantén időszakában megnövekedett szabadidő alatt még többet nézték volna okoseszközeik kijelzőit.
A LEGENDÁS BABAMÁRKA ELADÁSAI 16 SZÁZALÉKKAL NŐTTEK,
ami 2017 óta a legjobb értékesítési évet hozta a játékgyártó cégnek. A Mattel nyeresége 2020-ban 126,6 millió dollár volt, szemben a 2019-es 200 millió dolláros veszteséggel.
AZ ÖSSZELADÁSOK TAVALY 2 SZÁZALÉKKAL NŐTTEK, AZ ÉV UTOLSÓ HÁROM HÓNAPJÁBAN PEDIG 10 SZÁZALÉKKAL A KARÁCSONYI AJÁNDÉKOZÁSI DÖMPINGNEK KÖSZÖNHETŐEN.
Összehasonlításképpen: a cég ősriválisának számító Hasbro – amely például a Monopolyt is gyártja – értékesítései 2020-ban 8 százalékkal csökkentek, az utolsó negyedéves 4 százalékos növekedés ellenére is.
Mindettől függetlenül, a Mattel bejelentett egy 250 millió dolláros kiadás-csökkentési programot, mellyel 2023-ig próbálják lefaragni a költségeket. A program főként a folyamatok és rendszerek át- illetve újraszervezésével szeretne spórolni a cégnek. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Cukorbeteg Barbie babát jelentett be a Mattel
Idén egy különleges Barbie bővíti a Mattel sokszínűséget célzó játékcsaládját:…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Erős évet zárt a Shein brit leányvállalata, de komoly kockázatok árnyékolják a kilátásokat
Erős növekedést mutatott a Shein brit leányvállalata 2024-ben, miközben a…
Tovább olvasom >