Kedvező piaci fordulatot várnak idén az agrárgazdálkodók
Kedvező piaci fordulatot várnak idén a gazdálkodók, az agrárszektorban kivárás és enyhe optimizmus tapasztalható – derült ki az először megjelent Agrár Gazdasági Index felmérésből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
A Budapest Bank megbízásából a GfK Hungária Piackutató Intézet által készített – tavaly ősszel és idén tavasszal végzett – reprezentatív kutatás szerint az agráriumban tevékenykedő kis- és középvállalkozások helyzetét és várakozásait bemutató index jelenleg 2 ponton áll, ami az őszi felmérés eredményéhez képest 7 pontos pozitív elmozdulás.
A felmérés szerint 10-ből 6 agrárvállalkozás legalább akkora árbevételt vár idén, mint tavaly. Minden 7. vállalkozás árbevételének növekedésére számít, ők átlagosan 15 százalékos emelkedést tartanak reálisnak.
A kutatás szerint 2015-ben minden második agrárvállalkozás valósított meg beruházást, jellemzően 50 millió forint alatti összegben. A megkérdezettek fele ugyanolyan értékű beruházást tervez az idén is, mint tavaly, 23 százalékuk pedig jelentősebb fejlesztéssel számol. A tavalyi eredményekhez hasonlóan a kapacitásbővítéssel szemben idén is a technológiai fejlesztések kerülnek előtérbe. A vállalkozások 37 százaléka tervez korszerűsítést a következő 12 hónapban, vagy további gépesítésbe ruházna be, kapacitásbővítést pedig a gazdák 9 százaléka kíván végrehajtani.
Az ágazaton belül főleg a fiatalabb, és a növénytermesztéssel foglalkozó gazdák, valamint a kisebb gazdaságok körében mérhető nagyobb derűlátás, a nagyobb gazdaságok és az állattartók várakozásai mérsékeltebbek. A gazdák bizakodása mind az árbevétel, mind a beruházási szándék, mind az értékesítési lehetőségek tekintetében érzékelhető.
Amennyiben az év hátralevő része is a jelenlegiek szerint alakul, úgy idén jó termelési eredmények és viszonylag alacsony árak mellett átlagos évet fognak zárni a mezőgazdasági termelők – értékelte az eredményeket Császi Róbert, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője. Az eredmények jelentős javulásához a kedvező időjárás mellett szerencsés világpiaci fordulatokra is szükség lesz – tette hozzá.
Rámutatott: a növénytermesztők pozitív várakozásai mögött egyrészt a kalászos gabonák kedvező terméseredményei, másrészt a kukoricatermesztők országos viszonylatban kedvező kilátásai állnak. Az állattartók hangulatát elsődlegesen a tartósan alacsony tej- és élősertés árak határozzák meg.
Pénzügyi jellemzőik alapján a szektort továbbra is stabil, tőkeerős vállalkozások alkotják: a napi működésüket főként saját forrásból fedezik, a beruházások finanszírozásában azonban fontos szerepet kapnak az uniós támogatások és a bankhitelek is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az idei aszály a konzervipar teljesítményére is negatív hatással volt
Közepes csemegekukorica-termést és gyenge zöldborsótermést vásárolhatott fel idén a hazai…
Tovább olvasom >Átmeneti finomhangolás az eGN műveleti kódtárán
A korábban megvalósult kódtárfrissítést követően a beérkező visszajelzések alapján a…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a talaj egyre mélyebb rétegei töltődnek nedvességgel
Elkezdődött a talaj őszi feltöltődése, egyre mélyebb rétegekbe jut a…
Tovább olvasom >További cikkeink
FAO: Itt az idő, hogy valósággá tegyük az egészséges, tápláló és megfizethető étrendhez való jogot
Az idei élelmezési világnap témája „Az élelemhez való jog a jobb életért…
Tovább olvasom >Stabilizálódott a termőterület nagysága a hazai dohányágazatban
Az ágazat szereplői bizakodással vetették bele magukat az idei munkába…
Tovább olvasom >Beindulnak az online előfizetéses hűségprogramok Magyarországon
Az előfizetéses hűségprogramok előnyei közül a legvonzóbb a vásárlás teljes…
Tovább olvasom >