Kedvezményes árakkal indítanak a Szent István Nap rendezvényhelyszínei
Az idei fogyasztói árak megegyeznek a 2021-es Szent István Nap áraival, ezzel is támogatva az ünnepi hangulatot. A csapolt és a dobozos sör ára sem változik a tavalyihoz képest, így azokat egyaránt 350 forintért vásárolhatják meg a négynapos ingyenes rendezvény ideje alatt. A kisüzemi főzdék egyik legismertebb sörfajtája az IPA, szintén kezdeményes áron, mindössze 400 forintért lesz kapható az ünnepség alatt. A kedvezményes árakat kínáló helyek a rendezvény hivatalos matricájával lesznek megjelölve.

A tavalyi árak uralkodnak
A Szent István Napra kilátogató vendégek idén is fix és jutányos áron juthatnak hozzá a rendezvényhelyszíneken kínált ételekhez és italokhoz, amely a tavalyi év tapasztalatain alapuló tudatos stratégiai döntés eredménye. A szervezők azt szeretnék, hogy a Szent István Napi étel- és italkínálat mindenki számára megfizethető legyen. Ennek része, hogy Szent István Nap termékeit árusító, hivatalos partnereket a látogatók egy jól látható, Szent István Nap-logóval ellátott matrica különbözteti meg a nem hivatalos partnerektől.
A szervezők olyan szempontok mentén választották ki a partnercégeket, amelyek mind minőségben, logisztikai háttérben, mind pedig a széles spektrumú termékpalettában egyaránt megfelelnek az elvárásoknak, továbbá képesek kiszolgálni és termékeikkel ellátni a Szent István Nap helyszíneinek több milliós látogatószámát.
A rendezvénysorozat egyik fontos célja, hogy a látogatók széles termékkínálatból és kedvezményes áron választhassak termékeket. Ennek érdekében a szervezők számos céggel működnek együtt oly módon, hogy az adott termékkör minél több helyszínen elérhető legyen. Ilyen partner például a Borsodi Sörgyárak Zrt., amely a Szent István Nap sörét is biztosítja csapolva, valamint dobozos kiszerelésben, valamint a Coca-Cola Magyarország, amely a Cola mellett az ásványvízről és különféle üdítőitalokról is gondoskodik. Borban is széles választék lesz a Hilltop jóvoltából, míg az évszázadok óta tradicionális vendégváró ital, a pálinka is több ízben lesz elérhető a Kúnságszesz Zrt.-től.
A termékek kiválasztásában fontos szerepet játszott a hivatalos partnerek értékesítési tapasztalata, amely garancia arra, hogy a rendezvényre ellátogatók a legnépszerűbb élelmiszerekhez juthatnak hozzá nagyon kedvező áron.
Kapcsolódó cikkeink
SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >Átalakuló ízlés, növekvő kihívások – ilyen sörös évre készülhetünk 2025-ben
Bár 2024-ben 2,8%-kal bővült a hazai sörpiac, 2025 első hónapjai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >