Kedd éjfélig lehet trafiküzemeltetésre pályázni az újabb körben

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 10. 11:36

Június 10-én éjfélig jelentkezhetnek azok, akik trafikot szeretnének működtetni az ötödik állami pályázaton kiírt 77 település – közte 11 budapesti kerület – valamelyikén.

dohanybolt

Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (ND Nonprofit Zrt.) honlapján május 13-án közzétett pályázati kiírás szerint 88 koncessziós jogra lehet pályázni 66 településen és 11 budapesti kerületben. A legtöbb helyen egy trafikot nyithatnak majd meg, ugyanakkor Budapest XVII. kerületében 6 koncessziós jogot hirdettek meg, a XVIII. kerületben 3-at, a III., V., XVI., XXII. kerület mindegyikében 2-őt. Trafikosok jelentkezését várják egyebek mellett Záhonyba, Tyukodra, Tétre, Pusztaszabolcsra, Parádra, Ózdra, Nyíregyházára, Monorierdőre, Magyarlakra, Kistarcsára, Karcagra, Kabára, Jánossomorjára, Ercsibe, Dombrádra, Ceglédre, Apostagra.

A pályázatokat külön-külön kizárólag postai úton, az ND Nonprofit Zrt. postafiók-címére kell benyújtani. Ennek díja darabonként bruttó 31 750 forint, amelyet legkésőbb a pályázat benyújtásával egyidejűleg kell átutalni.

A koncessziós szerződést a pályázat eredményhirdetését követő 30 napon belül kell aláírni. A koncessziós díj – amit a trafikos fizet az államnak boltonként – kétezer fő alatti településen évi nettó 100 ezer forint, 2001-10 000 fős településen 160 ezer forint, efölött 200 ezer forint, Budapesten, megyeszékhelyen és megyei jogú városokban 240 ezer forint. Egy személlyel egy időpontban legfeljebb öt szerződés lehet érvényben.

A negyedik koncessziós pályázat eredményét március 14-én hirdette ki az ND Nonprofit Zrt., s a nyertesek április 11-éig köthették meg a szerződést. Légrádi Petra, az ND Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője akkor azt mondta az MTI-nek, hogy 127 nyertes volt, és 18 település esetében nem született szerződés az ND Nonprofit Zrt. és a vállalkozások között nemzeti dohánybolt működtetéséről. Ennek oka általában az, hogy a szükséges engedélyeket a pályázók nem tudják időben beszerezni, ezek hiányában pedig nem köthető meg a szerződés.

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény (trafiktörvény) szerint 2013. júliusától csak az állami pályázaton koncessziót, vagyis működési jogot nyerő vállalkozások árulhatnak dohányterméket Magyarországon meghatározott feltételek mellett. E jogok kiadása és a megszűnő dohányboltok pótlása érdekében folyamatosan jelennek meg a pályázatok.

Jelenleg mintegy 5800 koncessziós joggal rendelkező trafik működik az országban, és további 500 helyen ideiglenesen árulnak dohánytermékeket addig, amíg nem találnak gazdára ezek a koncessziók is.

Gyulay Zsolt, az ND Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a múlt héten az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy folyamatos a dohánytermékek szakszerű értékesítése és az ellátás, a lakosság 98,5 százaléka a lakóhelyén hozzájut dohánytermékhez. Jelenleg 497 ellátatlan település van, ebből 130 az olyan kistelepülés, ahol 100 fő alatti az állandó lakosok száma. Európában Magyarországnak a harmadik legrosszabbak az adatai, 38 percenként meghal egy ember a dohányzás miatt – mondta.

Azokon a településeken, ahol az állandó lakosok száma a kétezer főt nem haladja meg, legfeljebb egy, ahol meghaladja, legalább egy, és minden kétezer fő lakos után további egy jogosult nyithat trafikot. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink