Kávékapszula vagy kávéház
A kolumbiai kávé drágulása nem emeli hazánkban a fekete árát, a hazai piacon ugyanis marginális szerepet tölt be. Magyarországon legfeljebb a forint gyengélkedésének hatására drágul a kávé.
A magyar kávéházak forgalma azonban 15 százalékkal csökkent a válság kezdete óta. Az emberek nem isznak kevesebb kávét, inkább minőségét adják alább, illetve otthon vagy a munkahelyen fogyasztják el korábbi kávéházi adagjukat. A kávéházak forgalma az eszpresszó hazájának számító Olaszországban is jelentősen csökkent. A válság mellett ebben az új kávéfőzési technológiák elterjedése is szerepet játszik. A kapszulás és párnás kávéból gyorsan lehet jó minőségű feketét készíteni, így fodrászszalonok, irodák a kávéházi rendelés helyett már saját géppel főzött presszóval kínálják a vendégeiket. Az új technológia hazánkban egyelőre kevésbé elterjedt, használatuk főleg irodákban jellemző – számolt be a legújabb tendenciákról a kávét, ipari kávégépeket és a kávézás kellékeit forgalmazó Caffé Perté kereskedelmi igazgatója, Boda Andrea.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére nyert el támogatást a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


