Magazin: Kávéforgalom, merre tovább?

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 09. 23. 07:01

Tavaly a kávépiac jelentős növekedést ért el, azonban az idei év első öt hónapjában ez a lendület megtorpant. A kávé elmúlt öt éves trendjét vizsgálva nyilvánvaló, hogy van további potenciál a forgalom növekedésében, hiszen a mostani fogyasztás mértéke még mindig nem éri el az évtized eleji szintet. Tehát az aktuális kérdés az, hogy 2015-ben sikerül-e a további felfelé kapaszkodás, vagy inkább stabilizálódik a kávépiac nagysága.

A 2013. évi mélypontot követően tavaly a kávéforgalom – hasonlóan a teljes napi fogyasztásicikk-piachoz – 5 százalékos értékbeli növekedést ért el, ráadásul ez az ugrás viszonylag stabil fogyasztói árszinten történt, azaz valós mennyiségi növekedés okozta. Mivel 2010 és 2013 között évente rendre 3-3 százalékkal csökkent a háztartások által megvásárolt kávé mennyisége, ezért a tavalyi növekmény egyértelműen örvendetes, főleg azért, mert az összes jelentős kávészegmens forgalma nőtt.

Amint az a fenti adatokból is látszik, folyik némi átrendeződés az egyes kávészegmensek között: a pörkölt kávék esetében a klasszikus őrölt/pörkölt szegmensről a vásárlók jellemzően az egyadagos kapszulák/párnák és a szemes/pörkölt kávé felé váltanak. Az őrölt/pörkölt szegmens mennyiségben még mindig több mint a felét adja az egész kávékategóriának, de a két kisebb alternatíva – azaz a szemes/pörkölt és a kapszulás – szerepe az elmúlt egy-két évben nagyon dinamikusan fejlődik, folyamatosan egyre több vásárlót szereznek. A kapszulás szegmens mennyiségi részesedése a teljes kávékategórián belül ugyan jelenleg még nem éri el a 2 százalékot, ám értékben már több mint 7 százalékos részesedéssel bír; és tovább folytatódik az évek óta tartó váltás kapucsínóról a 3in1 termékekre.

Úgy tűnt tehát a tavalyi év végén, hogy a kávéfogyasztás végre növekedési pályára került. Az idei első öt hónapban azonban a kategória mennyiségi bővülése leállt. Amint az várható volt, a nyersanyagárak folyamatos világpiaci növekedése idén már a gyártók többségénél megjelent a termékek fogyasztói árában, és a kávé roppantul árérzékeny kategória.

Jelen helyzet főleg a klasszikus őrölt/pörkölt szegmenst állítja kihívás elé, mivel az áremelés hatására az árérzékeny – és/vagy szegényebb – vásárlóinak reakciója minden bizonnyal a fogyasztás visszafogása, másrészről a kevésbé árérzékeny – és/vagy a trendeket követő – fogyasztóinak egyre nagyobb hányada kezd a kapszulás kávék felé fordulni.

Kapcsolódó cikkeink