Kávé, trappista és zsemle – ez drágult most brutálisan
A legfrissebb inflációs adatokból az látszik, hogy bár az árstopra kiválasztott termékek listája védhető, egészen sok, Magyarországon népszerű termék ára ettől függetlenül az egekben van. Nem is csoda, hogy 15 éve nem volt ekkora mértékű infláció hazánkban. Mutatjuk, mely termékek drágultak a legdurvább mértékben egy év, illetve egy hónap leforgása alatt.

Drágul a sajt
A KSH legfrissebb statisztikái alapján 2007 augusztusában volt utoljára nagyobb infláció Magyarországon, mint most. Egészen pontosan a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal voltak magasabbak 2022 januárjában, mint 2021 első hónapjában. Az évtizedes viszonylatban is brutális infláció fő oka az üzemanyag és az élelmiszerár-drágulás. Hiába azonban az átlagos drágulás rekordja, mint az mindig is lenni szokott, bőven akadnak olyan termékek, amiknek ennél bőven nagyobb mértékben emelkedett az áruk.
A Pénzcentrumon most ezeket gyűjtötték ki, illetve megvizsgáltuk azt is, mely termékek drágultak egy hónap leforgása alatt, tavaly december és idén január között, a cikk itt folytatódik.
Kapcsolódó cikkeink
A trappista sajt fogyasztását ösztönző kampány indult
Az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) is csatlakozott…
Tovább olvasom >Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >