Kárpótlást sürget a MOSZ az uborkatermelők részére
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) a németországi hasmenésjárvány következtében az uborkakereskedelemben kialakult helyzet nyomán kezdeményezi, hogy a termelőkön kívül álló okok miatt felhalmozott – jelen körülmények között eladhatatlan – zöldségkészletekre a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) nyújtson kivonási támogatást, valamint kezdeményezze az Európai Uniónál az érintett termelők kártalanítását. Erről a MOSZ pénteken közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Az érdekképviselet a fogyasztói bizalom erősítése érdekében ismételten javasolja az „eredeti magyar élelmiszer” megnevezés bevezetését, ami egyértelmű garanciát jelentene a termék hazai eredetére. A MOSZ álláspontja szerint a származási hely feltüntetése önmagában nem elégséges, a fogyasztók megfelelő tájékoztatása érdekében azt is jelezni kell a terméken, hogy hol termesztették.
A MOSZ emlékeztet arra, hogy a magyar élelmiszerbiztonsági előírások rendkívül szigorúak, és minden eddigi vizsgálat azt bizonyítja, hogy a hazai előállítású zöldségek biztonságosak, fogyasztásuk semmilyen egészségügyi kockázattal nem jár. Ezt az is garantálja, hogy Magyarországon a társas vállalkozásoknál előállított zöldségek termesztését magas szinten képzett, erre szakosodott szakemberek felügyelik – teszik hozzá.
A MOSZ közleményében kitér arra, hogy még mindig nem tudni, hogy mi okozza a Németországból kiinduló, mára már több országban halálos áldozatokat is követelő hasmenésjárványt.
A megalapozatlan vádak – a német hatóságok egyértelművé tették, hogy nem a spanyol uborka terjeszti a fertőzést – viszont tetemes károkat okoznak a zöldségtermesztésből élő magyar gazdálkodóknak is.
A MOSZ hangsúlyozza: a friss zöldségek csak korlátozott ideig tárolhatóak, így a fogyasztói bizalom ideiglenes megingása, az exportlehetőségek korlátozása a garantáltan egészséges zöldséget előállító hazai termelők százait hozza rendkívül nehéz helyzetbe, veszélyeztetve megélhetésüket és az általuk foglalkoztatottak munkahelyeit is – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >