Karácsony Gergely kihirdette Budapest 2021-es költségvetését
Karácsony Gergely kihirdette a fővárosi önkormányzat 2021-es összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva. A főpolgármestert a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet jogosítja fel a döntésre, amely a főváros honlapján vált elérhetővé.
A 2021. évi költségvetés főösszege 396,1 milliárd forint.
A jogszabály az önkormányzat költségvetési bevételeit 249 milliárd 406 millió 76 ezer forintban, kiadásait 390 milliárd 7 millió 398 ezer forintban állapítja meg.
Az így keletkező 140 milliárd 601 millió 322 ezer forintos hiányt az előző év maradványának – 63 milliárd 100 millió forintos – igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 45 milliárd 513 millió 915 ezer forintból, a belföldi értékpapírok – 38 milliárd 81 millió 444 ezer forintos – bevételeiből finanszírozzák. Ugyanakkor 6 milliárd 94 millió 37 ezer forintot hiteltörlesztésre kell fordítania a fővárosi önkormányzatnak.
A véglegessé vált javaslatban az olvasható, hogy a fővárosi önkormányzat pénzügyi helyzetére már 2020-ban hatott a koronavírus-járvány okozta egészségügyi, gazdasági és szociális válság, amelyet „csak tetéztek a kormányzati megszorítások”. Tavaly októberben 69 milliárd forintos átrendezést kellett végrehajtani a folyó évi költségvetésben – emlékeztettek.
A költségvetés-módosítás egy része a 2020. évi költségvetésben szereplő feladatok törléséből vagy csökkentéséből megoldható volt, ugyanakkor jelentős forrásokat kellett átcsoportosítani a későbbi évek működési és felhalmozási költségvetésének sajátforrás részéből is.
„Miközben egy ilyen hármas válsághelyzetben a jövőnket, azaz az állampolgárok szükségleteinek megoldását kéne terveznünk, a költségvetési megszorításokkal már nemcsak a jövőnk, hanem a jelenünk is bizonytalanná vált” – fogalmaztak az előterjesztésben.
Mint írták, a kormányzat a nagy cégek tárgyévi iparűzési adó feltöltési kötelezettségének eltörlésével egyszeri, a likviditásban jelentkező 40 milliárd forintot, a szolidaritási adó megemelésével több mint évi 25 milliárd forintot, a Fővárosi Vízművek közműadójának emelésével több mint évi 2,5 milliárd forintot vesz ki közvetlenül „a budapestiek zsebéből”. Ezt még tetézik az olyan „kisebb” tételek, mint a budapesti parkolás – mérhetetlen környezetszennyezéssel együtt járó – ingyenessé tétele, a 2020. évre jóváhagyott központi költségvetési támogatások „egyoldalú átütemezése, vagy a hulladékgazdálkodás központosítása, majd privatizációja”.
A költségvetés tervezése során fontos pénzügyi megtakarításokat is eredményező szervezeti változásokról is dönteni kellett. A költségvetési egyensúly biztosítása érdekében, a szigorúan tervezett kiadások mellett is 79,9 milliárd forint saját, későbbi fejlesztésekre félretett forrást kell bevonni finanszírozási bevételként.
„Ezzel a főváros korábban felhalmozott tartalékai tulajdonképpen kimerültek, új fejlesztési feladatok finanszírozása az újabb tartalékok képzéséig lényegében csak támogatásból lehetséges” – mutattak rá a költségvetési javaslatban.
Karácsony Gergely a költségvetésen kívül egyebek mellett döntött arról is, hogy a jövő évre 10 százalékkal megemelik a gyermekétkeztetés díját a főváros tulajdonában álló ingatlanokban működő óvodákban és iskolákban. Az emelést kezdeményező Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azzal indokolta a változtatást, hogy az étkeztetési díjakat 2015 óta nem emelték, azóta pedig drasztikusan növekedtek az élelmiszer árak, a közüzemi díjak, továbbá a bérköltségek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Túlturizmus vár Budapestre, miközben stagnál a vidéki vendégek száma
Júliusban tovább csökkent a belföldi vendégek száma és az általuk…
Tovább olvasom >Betiltják a airbnb-típusú szálláshelyeket Budapesten? Szigorítás jöhet
Újra napirendre került a rövidtávú lakáskiadás szabályozása Budapesten, miután a…
Tovább olvasom >Komoly turisztikai növekedés előtt áll Budapest, különösen konferenciaturizmus terén
A Budapesti turizmus jövőbeli növekedése kétszámjegyű mértékű lehet, ha a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hazánk büszkén őrzi szőlészeti és borászati örökségét
Magyarország elkötelezett a szőlészeti és borászati örökségének megőrzésében – jelentette…
Tovább olvasom >Az élelmiszergazdaság meghatározó ágazata a tojástermelés
A tojástermelés az élelmiszergazdaság meghatározó ágazata, amelynek versenyképességét számos eszközzel…
Tovább olvasom >Átadták a Fenntartható jövőért 2024 díjakat
Nagyszámú kiemelkedő pályázat érkezett a 2024-es Fenntartható jövőért díjra. A…
Tovább olvasom >