Káposztafélékből is válasszuk a hazait!
Bár a legtöbb káposztaféle egész évben megtalálható a boltok kínálatában, az igazi szezonjuk ősszel, a hidegebb idő beköszöntével kezdődik meg. Sajnos az erősödő importnyomás miatt nehéz helyzetben vannak a hazai fejeskáposzta-termelők, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB szerint piacszervezésre és nagyobb összefogásra lenne szükség az ágazatban, emellett a vásárlói tudatosságot is növelni kell.

(Fotó: NAK)
Igazi vitaminbomba lapul a kamrákban, a káposztafélék számos jótékony hatással bírnak, az európai étkezésben fontos élelmiszernek számítanak. Nagy mennyiségben tartalmaznak C-vitamint, folsavat, káliumot, szelént, rostokat. Magas vas- és kalciumtartalmuk mellett A-, B6-, B12-, D-, E- és K-vitamin is található bennük. Hozzájárulnak ezáltal az immunrendszer optimális működéséhez, elengedhetetlen a szerepük a vérképzésben, támogatják a szem egészségét, valamint részük van a bőr, a csontok és a fogak védelmében.
A káposztafélék köre igen gazdag: a fejes káposzta mellett ide tartozik a kelkáposzta, a karalábé, a karfiol, a brokkoli, a kelbimbó, a leveles vagy a kínai kel
Az egyik legismertebb a fejes- és vörös káposzta, amely sokoldalúan felhasználható, nagy vitamin-, ásványisó- és rosttartalmú, az év bármely hónapjában, nyersen is fogyasztható zöldségféle. Az őszi téli időszak a káposztafélék igazi szezonja, novemberben kezdődik a hagyományos káposztás ételek időszaka, amikor a megszokott káposztás fogások mellett a kicsit nehezebb ételek is megjelennek a családok asztalán. A Márton-napi liba elképzelhetetlen a különböző káposztás köretek nélkül: párolt káposzta, savanyúkáposzta, káposztás krumpli. Karácsonykor jön a töltött káposzta, szilveszterkor a korhelyleves, az egész szezonban elérhető a disznótoros káposzta.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB körképe szerint az elmúlt 4-5 évben 1600-1700 hektár között mozgott a fejeskáposzta termőterülete
A káposztafélék legjelentősebb termesztési körzetei Szabolcs-Szatmár-Bereg-, Pest-, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyében helyezkednek el. A múlt évben fejes káposztából 7 százalékkal több, 39,8 ezer tonna termett hazánkban, mint egy évvel korábban. A nagyobb termés ellenére ugyanakkor tovább nőtt az import mennyisége. A statisztikai adatok szerint az idei év első felében az import 5 százalékkal 3,07 ezer tonnára nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest. A növekedést elsősorban a lengyel káposztaimport ugrásszerű emelkedése okozta, a Lengyelországból 92 százalékkal 674,9 tonnára nőtt a behozatal.
Az importnyomás sajnos az év második felében sem csökkent, ami a felvásárlási árakat is jelentősen csökkentette
Az áruházláncok és a savanyítók is előnyben részesítik az olcsóbb lengyel káposztát. Mindez rámutat a piacszervezés hiányára, a hazai termelők ugyanis összefogás nélkül nem tudják érdekeiket érvényesíteni az áruházláncokkal, illetve a feldolgozókkal szemben. Ráadásul sokszor a kisebb termelők is lenyomják az árakat, hiszen az importnyomás miatt csökkenő kereslet hatására áron alul is szabadulnának a terménytől. A NAK és a FruitVeB szerint piacszervezési intézkedéseket kellene tenni a fejeskáposzta-ágazatban annak érdekében, hogy az itthon megtermelt, kiváló minőségű áru eljuthasson a fogyasztókhoz, a termelőknek pedig megélhetést biztosítson a tevékenységük. Emellett a vásárlói tudatosság erősítésére is szükség van, hiszen, ha a fogyasztók a magyar káposztát keresik a boltokban, arra az áruházláncoknak is reagálniuk kell.
NAK/FruitVeb
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >