Kalandok a Selyemúton
Kína a témája az Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari múzeum Különös tájakon utazási és gasztronómiai sorozata szeptemberi állomásának. A témáról Kalandjaim a Selyemúton címmel szeptember 11-én, szerdán 18:00 órától Galgóczi István tart előadást.
Az író-utazó így mutatkozik be: „2000-ben diplomáztam az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, de azóta is folyamatosan tanulok, olvasok. Az utazásaimra mindig felkészülök, és eltervezem, hogy mit akarok megnézni. Három évet éltem az iszlám világában, és 13 főleg muzulmánok lakta országban jártam, de Kínában is sok muzulmán él. Ha nem utazok, akkor tanítok, újságoknak írok, és előadásokat tartok.
A több ezer éves selyemúton nem csak áruk vándoroltak Keletről-Nyugatra és Nyugatról-Keletre, hanem vallások, kultúrák, és népek is. A távolsági kereskedelem útvonala mára a vallások, és kultúrák közötti párbeszéd egyik szimbóluma lett, igaz, a hírekből tudható, Kína napjainkban újraéleszti a selyemutat.
Az előadásom arról a két és fél hónapról szól, amit Peking és Isztambul között bejártam. Egy nagy utazást fogunk tenni időben, és térben a vallások, és a kultúrák világában a pekingi előembertől egészen máig.”
Regisztráció szükséges: mkvmuzeum@gmail.com; 06-1/375-6249
Belépő: 500 Ft
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az Innovációk napja konferencia Önt is várja május 16-án!
Egész napos, csakis innovációkat fókuszba állító eseményt szervezünk Merre tartanak az innovációk? címmel, május…
Tovább olvasom >Édes mesevilág a Duna mellett
Harmadik cukrászdáját nyitotta meg Dobay BudaPart – Cukrászda és Pékség…
Tovább olvasom >VIMOSZ: javultak a turisztikai cégek várakozásai áprilisban
Javultak a turisztikai cégek várakozásai áprilisban az egy évvel korábbihoz…
Tovább olvasom >