Kakaó- és kávéhiány jöhet

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 12. 21. 00:00

Pénteken több mint 5 százalékkal zuhant a kakaó határidős jegyzése New Yorkban, elveszítve ezzel teljes decemberi árfolyam-nyereségét. A termény ára még így is történelmi magasságokban tartózkodik.

A pénteki csökkenés oka a befektetők nyereségrealizálása volt. Pénteken a kakaó ára 5,05 százalékkal, 3.251 dollárra zuhant. 30 éves csúcsát pár nappal korábban 3500 dollár közelében állította be.
A kakaó árának hét közepéig tartó drágulását azok az előrejelzések váltották ki, melyek szerint a negyedik egymást követő évben világméretű kínálati hiány lehet a terményben, részben azért, mert kisebb termés várható Elefántcsontparton, amely a világ vezető kakaóbab termelője.
Pénteken a BNP Paribas Fortis havi jelentésében úgy vélte, hogy a 2009/2010-es szezonban 63 ezer tonna lesz a kakaóhiány. A bank egy hónapja még kisebb, 56 ezer tonnás hiányt jósolt.
A világ kávétermésére vonatkozó becslések is csökkentek.  Az amerikai mezőgazdasági minisztérium előrejelzése még 125,2 millió zsákra (1 zsák=60 kilogramm) vonatkozott a 2009/2010-es termésévben. A pénteken ismertetett új becslés 2,2 millió zsákkal marad el a minisztérium előző, júniusi jóslatától.
Vietnam várható termését 850 ezer zsákkal 17,5 millió zsákra fogta vissza az amerikai minisztérium, mert az ország kávétermésének 70 százalékát adó két tartományban hatalmas esőzések rontják a terméskilátást. Vietnam a világ második számú kávétermelője Brazília után. Brazília esetében a minisztérium nem változtatott a terméskilátáson, azt továbbra is 43,5 millió tonnára várja – közli a Világgazdaság Online.




Kapcsolódó cikkeink