Júliusban 1,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Júliusban éves szinten 1,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.
A júniusi 6,3 százalékos bővüléshez viszonyítva a növekedés jelentősen mérséklődött, amit a szakértők elsősorban azzal magyaráznak, hogy az idén júliusban hárommal kevesebb volt a munkanapok száma, mint tavaly. A gépkocsikkal való kereskedelmet tavaly január óta már nem számítják be a kiskereskedelembe.
A statisztikai hivatal kimutatásából kitűnik, hogy a lakosság kevesebbet költött az élelmiszerekre, és többet az iparcikkekre, valamint az üzemanyagokra. Hosszú távon továbbra is gyorsan növekvő tempót mutat ki az internetes kereskedelem: júliusban is 19,8 százalékkal emelkedett éves szinten. A háztartási cikkek forgalma 6,2 százalékkal, a kultúrára és a szabadidős tevékenységre fordított kiadások 5,7 százalékkal nőttek, a lábbelikre pedig éves szinten júliusban 3,1 százalékkal költöttek többet a csehek.
Az egészségügyi és kozmetikai cikkek forgalma 4,5 százalékkal, a számítógépek és kellékek forgalma 3,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly júliusban. Az élelmiszerek forgalma 2,6 százalékkal esett vissza.
Piaci elemzők úgy vélik, hogy a kiskereskedelem növekedési tempójának csökkenése júliusban átmenetinek tekinthető, amit alapvetően a munkanapok hárommal alacsonyabb száma idézett elő. Általános vélemény, hogy a következő hónapokban a kiskereskedelmi forgalom növekedésének a tempója újra felgyorsul.
„A gazdaság állapota jó, a bérek tovább növekednek, a háztartási fogyasztás emelkedik, ezért a következő hónapokban újra a kiskereskedelmi forgalom gyorsabb bővítésére lehet számítani” – reagált Petr Dufek, a CSOB bank fő gazdasági elemzője. A statisztikai hivatal egy másik közleményéből kitűnik, hogy az első félévben az átlagbér 26 898 korona volt, ami éves szinten 4,2 százalékos növekedés. A infláció fél százalék körül mozog. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Enyhébb kannabiszszabályok jönnek Csehországban
2026. január 1-jén lép hatályba a cseh büntető törvénykönyv legújabb…
Tovább olvasom >Szigorítanák az alkoholszabályozást a csehek – egyre többen támogatják a korlátozásokat
A cseh lakosság jelentős része szigorúbb fellépést sürget az alkoholfogyasztás…
Tovább olvasom >Nem tetszik a cseh gazdáknak az ukrán mezőgazdasági termékek nagyobb arányú behozatala az Európai Unióba
Veszélyezteti a cseh cukorgyártást a kiválasztott ukrán termékek tervezett nagyobb…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >