Juh Terméktanács: csökkenő húsvéti báránykivitel, csökkenő ár
Az idén mintegy 20 százalékkal kevesebb húsvéti bárányt szállítanak külföldre Magyarországról a korábbi évekhez viszonyítva – tájékoztatta Bátor Árpád, a Juh Terméktanács elnöke pénteken az MTI-t.
Közölte, a visszaesés oka, hogy a múlt év őszi termékenyítési időszakban – a magas takarmányárak miatt – több helyen nem termékenyítették meg az anyaállatokat, így kevesebb lett a szaporulat. Emellett a bárányok mennyiségét csökkenti az is, hogy az idén korán van húsvét. Ezért a szokásos mintegy 170 ezer bárány helyett, mintegy 140 ezret lehet külföldre vinni – mondta a terméktanács elnöke. Hozzátette: a húsvéti bárányexport a kivitelnek mintegy negyedét adja.
Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a gazdasági válság miatt a magyar bárányok legfontosabb exportpiacán, Olaszországban visszaesett a kereslet. Emiatt a korábbi kilogrammonkénti 3,3 eurós ár 2,9 euróra csökkent az idén. A kiesést némileg enyhíti a forint gyengülése – vélekedett Bátor Árpád.
A terméktanács elnöke emlékeztetett: Magyarországon ez év elején 864 ezer anyajuhot tartott számon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bárányok száma az év végéig várhatóan 600 ezer körül lesz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
