Józsefvárosi piac: rekordbevétel karácsonykor?

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 10. 27. 00:00

A Kormány a közeli napokban dönthet a vásárok, piacok új szabályairól.

 A kormányrendelet tervezete tartalmazza a kereskedők legfontosabb javaslatát, melynek lényege, hogy az ázsiai piacokon minden létesítményt sorszámozni kell, a bérlőkről, árusítóhely tulajdonosokról pedig kötelező nyilvántartást vezetni. Az Országos Kereskedelmi
Szövetség szerint a karácsonyi kilátások
a kereskedelemben kedvezőtlenek, hiszen a hitelhez jutás
minden szinten érvényesülő nehézségei
előreláthatóan visszavetik a forgalmat. Az eladott
árumennyiség 2007. eleje óta elmarad a korábbi
időszakoktól, ráadásul a tavalyi évben
három ezerrel csökkent az értékesítőhelyek
száma.

Hamarosan dönt majd a kormány
a karácsony előtti fogyasztóvédelmi
ellenőrzésekről is. A korábbi hadműveletek ugyan
kommandós akcióvá szelídültek, csak
éppen nem tudni, a csillagszórózó
fogyasztóvédők lőnek-e a feketéző piacozókra
(aki arra jár, láthatja, hogy virulnak az ázsiai
piacok). A politikusok eddig szociális kérdésnek
tekintették az ázsiai piacokat (mint hajdanán a
„KGST” és a „lengyel” piacokat, egyébként
a Józsefvárosi piac árusainak információi
szerint forgalmuk 75-80%-a nagybani eladás jelenti, ráadásul
csak az igazán olcsó, ami legfeljebb hazáig
marad egyben).

 

Kapcsolódó cikkeink