Jövő év májusában rendezik a Bocuse d'Or európai döntőjét Budapesten
Kiváló bemutatkozási lehetőség a magyar gasztronómia számára a világ legrangosabb szakácsversenye, a 2017-es Bocuse d'Or európai döntője, amelyet Budapesten rendeznek meg 2016. május 10-11-én, húsz ország egy-egy séfjének részvételével – közölték a szervezők az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
kép: bocusedorhungary.hu
A Bocuse d'Or mezőnye a nemzeti selejtezők után a kontinentális döntők legjobbjaiból áll össze. A legtöbb győztes eddig Európából érkezett, ami azt mutatja, hogy itt a legmagasabb a színvonal. A 24 versenyző fele ezért eddig európai volt, jövőre azonban az eddigi 12 helyett jövőre 11 séf jut tovább Budapesten a 2017-es világversenyre – mondta el a Bocuse d'Ort szervező GL Events Exhibitions gasztronómiai események igazgatója.
Florent Suplisson beszámolója szerint az európai döntő indulóinak 5 óra 35 perc alatt egy hús-és egy halételt kell prezentálniuk. A nyitott boxokban, közönség előtt dolgozó séfek hazájuk kulináris értékeit is népszerűsítik, miközben kreativitásból és technikai tudásból vizsgáznak a résztvevő csapatok elnökeiből álló kóstoló zsűri, valamint a nemzetközi szervezőbizottság tagjaiból és a kisorsolt csapatok trénereiből álló konyhai felügyelő zsűri előtt – fűzte hozzá.
Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke emlékeztetett: Bécset, Londont, Lódz-ot megelőzve sikerült Budapestre hozni az európai döntőt, amelyet a Hungexpo területén rendeznek meg 300 millió forintos költségvetéssel, a Sirha Budapest gasztronómiai szakkiállítás keretében.
Magyarország először 2013-ban vett részt a Bocuse d'Or világdöntőjében, Széll Tamás a 10. helyen végzett, Molnár Gábor pedig idén a 13. helyet szerezte meg. Az európai döntő most kiváló lehetőséget nyújt az előrelépésre, miközben Magyarország felhívhatja a figyelmet gasztronómiájára, minőségi termékeire és kulináris örökségére – hangsúlyozta.
Hamvas Zoltán az MTI kérdésére elmondta, hogy a tervek szerint májusban teszik közzé a magyar pályázatot, majd a szeptemberi selejtező és a novemberi elődöntő után 2016. február 18-án a legjobb hat versenyző közül választják ki azt a séfet, aki az európai elődöntőn Magyarországot képviselheti.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: Budapest számára a rendezés joga nagy elismerése az elmúlt években a gasztronómiában végbement munkának. A kontinentális döntő mögött széleskörű összefogás áll, a szakma, a főváros és a kormányzat egyaránt az esemény mögött van – tette hozzá.
A budapesti Michelin-csillagos éttermek egyre növekvő száma jelzi, hogy „valami nagyon mozgásban van most Magyarországon” – méltatta a város gasztronómiáját a verseny alapítójának fia, Jérome Bocuse is, aki a Sirha Trade Show elnökeként a program lebonyolításának ünnepélyes aláírási ceremóniájára érkezett Magyarországra.
Marie-Odile Fondeur, a GL Events Exhibitions élelmezési szolgáltatási divízióvezetője felidézte, hogy a lyoni Sirha (Salon international de la restauration, de l'hotellerie et de l'alimentation) szakkiállítás – melynek keretében minden páratlan évben a Bocuse d'Or világdöntőjét is megrendezik – immár 190 ezer látogató előtt mutatja be a gasztronómia legújabb trendjeit.
Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnökségi tagja a 2016-os Sirha Budapest szakkiállításról szólt. Mint elmondta, jövő májusban több mint 20 ezer négyzetméteren 350 magyar és külföldi kiállítóval mintegy 20 ezer szakmai látogatót várnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Gasztronómiai fesztiválok egész évben a Balatonnál
A Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, Fekete Tamás sajtóközleményében hangsúlyozta, hogy…
Tovább olvasom >Megvan az itthoni vendéglátóipari költés lélektani határa
Többek között ez is kiderül abból a reprezentatív kutatásból, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >