Jótékonysági borárverés látássérültek javára

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 26. 11:30

A látássérültek rehabilitációjával foglalkozó Szempont Alapítvány javára rendeznek jótékonysági borárverést és borkaszinót több mint nyolcvan különleges tétellel szombaton a budapesti Vinopolis étterem és borbárban.

borozashoz

Évente mintegy hatezer ember veszíti el részben vagy egészben a látását Magyarországon. A Szempont célja, hogy megtanítsa őket önállóan élni – mondta az alapítvány elnöke a borárverés keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kiss Katalin kifejtette, hogy szakembereik az elemi rehabilitáció keretében a mindennapi rutinfeladatok ellátásában, az önálló közlekedés megtanulásában nyújtanak gyakorlati és pszichológiai segítséget. A foglalkozási rehabilitáció során az aktív korúaknak állástréningeket nyújtanak, befogadó cégeket keresnek, de az idősebbek számára is számos eszközt tudnak biztosítani a tanuláshoz.

A szombati rendezvény lesz az alapítvány első jótékonysági estje, amelyre tizenhat borászat és borkereskedés ajánlott fel összesen több mint nyolcvan bort. Ebből mintegy ötvenre az aukción lehet licitálni, a többi tétel a borkaszinón talál gazdára, amelyen a belépőért és az adományokért cserébe kapott zsetonokkal lehet részt venni.

A jótékonysági estre többek között Tiffán Ede, a Bock, az Oremus, a Takler, a Konyári, a St Andrea, Bott Frigyes, Bakó Ambrus, a Villa Sandahl, Bolyki János, Gál Tibor, az Ikon, a Weninger és a Bortársaság küldött borokat.

Herczeg Ágnes nemzetközi borakadémikus az árverés tételei közül kiemelte a Gróf Buttler Pincészet 2006-os Phantomját. Ez a syrah eddig egyetlen évjáratban készült, a Nagy-Eged hegyről szüretelt szőlőből, kereskedelmi forgalomban már nem kapható.

Gere Attila 1999-es Kopár cuvée-je éppen a legszebb arcát mutatja, és kivételes tétel a kamptali Loimer 2009-es Langenlois Steinmassl Riesling Reserve is – jegyezte meg Herczeg Ágnes, aki kedvenc osztrák fehérborából egy magnum palackot ajánlott fel az árverésre.

Az aukció nemcsak azoknak szól, akik több tízezer forintot szánnak egy palackra, lesznek olcsóbb tételek is. A résztvevőket az aukció és a borkaszinó mellett borvacsorával és Krizbai Teca látássérült előadóművész koncertjével várják a naphegyi borétteremben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink