Jótékony célokat támogat a Heineken Hungária

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 11. 20. 00:01

Közel 40 ezer szavazat érkezett a Heineken Hungária Zrt. által meghirdetett jótékonysági akcióban résztvevő alapítványokra és egyesületekre, amelyek közül most egy-egy Sopronban és Martfűn átvehette a támogatást igazoló jelképes csekket.

A „Heineken Hungária Sopronért / Martfűért” program már második alkalommal indulhatott el, kifejezve a sörgyártó cég társadalmi elkötelezettségét és a telephelyeinek otthont adó városokhoz való kötődését.
Az akció keretében a Heineken Hungária Zrt. Sopronban 2.000.000 forintot, Martfűn 1.000.000 forintot ajánlott fel annak az alapítványnak vagy egyesületnek, amelynek a célkitűzése a városlakóktól a legnagyobb támogatottságot nyeri el. A program fővédnökeként a városok polgármesterei jelölték ki azokat a szervezeteket, melyek részt vehettek a versengésben. A program weboldalain egy hónapon keresztül lehetett leadni a voksokat, személyenként naponta egy szavazatot, míg november 16-ára megszületett a végeredmény.
Sopronban a Rösch Frigyes Sopron Város Tűzvédelméért Alapítványhoz kerülhet a 2.000.000 forint – a támogatást a soproni tűzoltóságra szeretnék fordítani, többek között életmentéshez szükséges eszközök beszerzésére. Martfűn a Jó Reménység Klub Egyesület örülhet az 1.000.000 forintos nyereménynek – ők a városlakók onkológiai szűrését szeretnék elősegíteni.
Az ünnepélyes díjátadóra Martfűn november 17-én, míg Sopronban november 18-án került sor. A Heineken Hungária Zrt. szeretné a jövőben is figyelemmel kísérni az alapítványok tevékenységét és biztos benne, hogy kiemelkedően fontos célokat szolgál a támogatása.






Kapcsolódó cikkeink