Jótanulók

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 10. 27. 08:00

80 éve kerül rendszeresen megrendezésre 40 szakma frissen végzett szakmunkásainak a WorldSkills elnevezésű ifjúsági világverseny. A kétévenként szervezett eseményen Magyarország idén már másodszor vett részt. Fiatal szakácsunk jól helytállt.Az idén Calgaryban rendezett, hihetetlenül demokratikus versenyre itthonról 13 szakma delegált egy-egy 22 év alatti versenyzőt és egy vele utazó szakértőt – utóbbi a felkészülésben és a versenyzésben segíti a fiatal szakembert, és szerepet kap az adott szakma versenyének zsűrijében is. A részvételre a tavasszal végzett Berki Zsolt szerezte meg a jogot a hazai válogatón, segítője pedig Tóth Tamás séf lett, akit évtizedes nemzetközi tapasztalata miatt választottak a feladatra. Őket kérdeztük a versenyről.

Trade magazin: Kik jelentkezhettek a hazai előversenyre?
Berki Zsolt: A verseny idején 23. évét még nem betöltő szakmunkások, illetve tanulók jelentkezhettek – erre a MNGSZ honlapján hívták fel az iskolák figyelmét. Összesen öten vettek részt a hazai erőpróbán. Én egyébként már korábban is versenyeztem: az erfurti szakácsolimpián szereztem egy ezüstérmet.
Tóth Tamás: A részvevők ilyenkor egy korábbi WorldSkills verseny egyik feladatát kapják, ami idén egy meglepetéskosár tartalmának optimális felhasználása volt. Ahogy minden komoly versenyen, itt is olyan kritériumok alapján választott a zsűri, mint az íz, tálalás, kreativitás, tisztaság.

T.m.: Hogyan folyt a felkészülés?
B.Zs.: Áprilistól augusztus végéig a szabad hétvégéimet használtam fel a készülésre, munkám mellett így kéthetente utaztam Siófokról Békéscsabára, ahol Tamás mellett Varga Károly segített rendszeresen. Megterveztük a menüt, és kétszer mindent lefőztünk. A nyersanyagokat a MNGSZ számlájára tudtuk megvásárolni.

T.m.: Calgaryban hogyan folyt a szakácsok versenye?
T.T.: A versenyzők nagyon komoly munkát végeztek. A 6 modult (lazac, bárány, finger food, mini desszert, meleg desszert, meglepetéskosár) 2 napra elosztva kellett elkészíteni. Mindegyikhez két és fél óra állt rendelkezésre (természetesen az alapanyagok előkészítésével együtt), a meglepetéskosár-feladathoz három és fél, közöttük 15 perc szünet. Aki látott már szakácsversenyt, tudja, milyen hihetetlen teljesítmény volt mindez.
B.Zs.: Az eredeti kiírásból tudtuk, hogy a meghirdetett 7 modulból egy kiesik, ez lett a kacsaétel; szerencse volt, hogy a meglepetéskosárban talált nyúl elkészítésekor felhasználhattam a kacsához kitalált koncepciót.
T.m.: Milyen volt a zsűrizés?
T.T.: Objektív és korrekt. A szakácsok versenyére 33 ország nevezett, az innen a fiatalokkal érkező szakértők alkották a zsűrit. A kritériumokat objektív és szubjektív kategóriákra osztották, utóbbiakban az ítélet maximális tisztasága érdekében mindig öt szakember zsűrizett, az objektív kategóriákban – mint például a tisztaság – pedig három.

T.m.: Milyen eredményt értek el?
T.T.: Zsolt a 19. lett, amit már csak ezért is sikernek könyvelhetünk el, mert olyan komoly gasztronómiai kultúrájú országokat előztünk meg, mint például az olaszok, spanyolok, belgák. Az első díjat a németek, angolok és koreaiak kapták, megosztva. Ezek az országok egyébként sok szakmában kerültek az élre, régóta, rutinnal versenyeznek, és mások az anyagi lehetőségeik is.
Elmondható, hogy a szakácsverseny erős volt (itt a különböző szakmákat is összehasonlítják a végelszámoláskor), az első 20 versenyző 500 pont felett teljesített. Fiatal szakácsainknak is dicsőségére válik valahol, hogy más szakmákban a magyar versenyzőknek többnyire rosszabb helyezésekkel kellett megelégedniük. Szégyenkeznünk nem kellett Zsolt 504 pontjával a győztesek 533 pontja mellett.

T.m.: Profitált-e Ön valamit az útból?
T.T.: A kísérő szakértők számára nem szerveztek fórumokat a tapasztalatcserére, de ezek nélkül is sokat lehet tanulni egy ilyen rendezvényen. A versenyszervezés mesterfogásain túl, azt kell mondjam, a megmérettetésre alaposan felkészült fiatal szakácsoktól is lehetett jó megoldásokat ellesni.
A szakértők a versenyzőknél korábban utaztak ki: tréningeztek minket a zsűrizésre, majd megfogalmaztuk a következő versenykiírást, és meghatároztuk a 2010-ben elvégzendő feladatokat. Páros években egyébként az EuroSkills elnevezésű társrendezvényt szervezik meg, jövőre ennek Lisszabon ad majd otthont.

Kapcsolódó cikkeink