Jönnek a kisebb édességek
Több nagy nemzetközi vállalat, köztük a Mars, a Nestlé és a Wrigley is azt tervezi, hogy kisebb kiszerelésben árulja a termékeit. A 2022-re tervezett újítást azzal magyarázzák, hogy ügyelni szeretnének a fogyasztók egészségére, és 200 kalóriában szeretnék meghúzni a felső határt – írja az origo.hu.
A Mars, a Nestlé, a Wrigley, a Lindt, és a Ferrara and Ferraro bejelentették, hogy 2022-re az egyedileg csomagolt termékeket akkorára kívánják csökkenteni, hogy azok kalóriatartalma maximum 200 legyen. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kisebb adagokra bontják az édességeket – írja a moneyish.com. A módosítás célja, hogy ezzel megfontoltabb, felelősségteljesebb táplálkozásra ösztönözzék a vásárlókat.
Emellett a gyártók együttműködnek a Partnerség egy Egészségesebb Amerikáért (Partnership for a Healthier America) nevű szervezettel. Ennek keretén belül szeretnék átláthatóbbá tenni a kalóriák számítását és feltüntetését a következő hat évben.
Emellett a vállatok fontosnak tartják a vásárlók tájékoztatását is. A cégek szeretnék hangsúlyozni, hogy az édességre inkább alkalmi élvezetként tekintsenek, nem pedig a mindennapi étkezés részeként. (origo.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Havi 12 ezer édességet tesznek kosarukba a Kifli.hu vásárlói
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megérkezett a KitKat táblás változata – Három ízben is elérhető az ikonikus édesség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >90 éves idén a KitKat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Háló, nem hálózat: a networking művészetéről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Évente több mint 600 tonna műanyaghulladék spórolható meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növények újragondolva
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >