Jönnek az uniós pályázatok a zöldség- és gyümölcstermesztőknek
A következő hónapokban több, a zöldség- és gyümölcstermesztést célzó uniós pályázati kiírás fog megjelenni, amelyek tovább növelhetik a mezőgazdaságban a legnagyobb munkaerőt foglalkoztató szektor termelékenységét – mondta Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.
A stratégiai ágazatnak számító zöldségtermesztés most még inkább előtérbe kerül hazánkban, ugyanis a közeljövőben több pályázati felhívás is megjelenik majd a zöldség- és gyümölcstermesztők számára. Elsőként várhatóan még idén ki fogják írni a technológiai fejlesztésekre fókuszáló felhívást, amelynek kerete 32 milliárd forint lesz. A pályázat a megújuló energiaforrásokra vonatkozik majd, külön kiemelve a geotermikus energia hasznosítását. 2016 elején, januárban jelenhet meg az egymilliárd forintos keretösszegű, kertészeti gépbeszerzéseket támogató pályázat, míg a jövő év első felében fog megjelenni az üveg- és fóliaházak létrehozását elősegítő pályázat, összesen 30 milliárd forintos keretösszeggel. A gyógynövénytermesztőknek is érdemes lesz figyelniük, ugyanis számukra egy 3 milliárd forintos felhívás lesz elérhető, amely új ültetvények telepítésére, vagy a meglévők korszerűsítésére használható fel. Mindemellett az öntözőrendszerek fejlesztésére, valamint a kedvezőtlen időjárás okozta károk megelőzését célzó beruházásokra 22 milliárd forint áll majd a gazdák rendelkezésére.
„Magyarországon az agráriumban a zöldségtermesztés a legnagyobb munkaerőt foglalkoztató ágazat. Éppen ezért a zöldség- és gyümölcstermesztés a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt iparág. Banki oldalról úgy látjuk, hogy az ágazat potenciálja a jövőben lényegesen magasabb lehet, ugyanakkor az export árualapok még hiányoznak. A következő években ezeket az alapokat kell megteremteni, ezért kifejezetten nagy figyelmet kívánunk fordítani a szektorra” – mondta el Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője. „A termelői csoportok létrehozásával az összefogás már megindult az ágazatban, és az egészséges generációváltás is zajlik. A hamarosan megjelenő pályázatok pedig tovább segíthetik az ágazat fejlődését” – tette hozzá a szakember.
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: kedvezőek a körülmények a növények fejlődéséhez
A záporokkal tarkított kora nyárias idő nemcsak a növények fejlődéséhez…
Tovább olvasom >Az állattenyésztési ágazat a nehézségek idején is számíthat a kormányra
A tavalyi esztendő évszázados aszálya, a takarmányhiány, az inputköltségek növekedése,…
Tovább olvasom >Védettek a vetési varjak, de jelentős károkat okoznak a gazdálkodóknak
A vetési varjak az EU-ban védett állatok, ezért – hiába…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >Kormányszóvivő: június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt…
Tovább olvasom >Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon,…
Tovább olvasom >