Jön fel a turizmus: 3,1%-kal nőtt a vendégéjszakák száma
A járvány elleni korlátozások egy évvel ezelőtti fokozatos feloldása miatt emelkedő bázis hatására 3,1%-ra esett vissza a vendégéjszakák számának növekedése az előző havi 14,6%-ról, azonban így is folytatódott a szektor Covid utáni határozott helyreállása. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 16,5%-kal csökkentek, részben amiatt, mert jóval többen választhatták a külföldi nyaralást, míg a hazai vendégek egy része a háztartási energiaárak átlagfogyasztás feletti emelése és a megugró infláció, valamint bizonytalanabbá váló kilátások miatt óvatosabbá válhatott.

Visszatértek a külföldi vendégek a magyar turizmusba
Ugyanakkor a külföldiek vendégéjszakáinak száma továbbra is robosztusan, 60%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek gyors visszatérését mutatja. A szálláshelyek árbevétele így augusztusban 16%-kal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest. Noha érdemi javulást mutatnak az adatok, a helyreállás továbbra is csak részleges a járvány előtti szintekhez képest, ugyanakkor a belföldi turizmus a tavalyi nyári hónapokban teljesen helyreállt, ami magas bázist eredményezett. Az első nyolc hónapban összesen 70%-kal nőtt a vendégéjszakák száma, ezen belül a belföldieké 31%-kal, a külföldieké 200%-kal nőtt.
A tavaly májusi fokozatos nyitást követően érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma. A járvány enyhülése és a magas átoltottság hatására számos országban szinte minden korlátozást feloldottak, ami miatt kedvező kilátásokkal indult az idei év, egyre több tengerentúli járat is kezd visszatérni. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítette, világszerte megfigyelhető az utazási kedv markáns élénkülése, egyes turisztikai célpontokban történelmi csúcsra számítanak. Az orosz és ukrán vendégek részesedése közel 6%-os volt a külföldiek vendégéjszakáinak számában, ami nem túl jelentős, azonban az innen érkező vendégkör az átlagosnál többet költött.
A korlátozások megszűnése után gyorsan újraindult a turizmus, mivel óriási kielégítetlen igény halmozódott fel az elmúlt két év során, így rengetegen pótolták elmaradt utazásaikat, nyaralásukat, amit alátámasztottak az előfoglalások és a légitársaságok beszámolói a repülőjegy foglalásokról. Ezt azonban hátráltathatták a repülőtereken és a légitársaságoknál kialakult kaotikus helyzetek, járattörlések, az elégtelen munkaerő állomány, az üzemanyagárak és az utazási, nyaralási költségek elszállása. Kérdés, hogy az üzleti turizmus milyen gyorsan áll talpra, megtartják-e az elmaradt konferenciákat, kiállításokat, vásárokat, de erre is kifejezett igény várható.
Nemzetközi sportrendezvények és a nagyobb nyári fesztiválok megtartása jelentős mértékben élénkítette a turizmust a nyári hónapokban. A távol-keleti járványhelyzet miatt ugyanakkor a távol-keleti vendégkör visszatérése csak később lehetséges. Kockázatot jelent, hogy számos európai országban az infláció érdemben meghaladja a bérnövekedést, így a megélhetési költségek növekedése fékezheti a kilábalóban levő nemzetközi turizmust, a belföldi turizmus dinamikáját pedig a rezsicsökkentés részleges kivezetése törheti meg. A belföldi turizmus helyreállását emellett a magyar háztartások jelentősen magasabb külföldi utazási hajlandósága fékezheti némileg.
Az őszi szezon kilátásait az őszi iskolai szünet elhalasztása is ronthatja. A szálláshely-szolgáltatók számára messze a legnagyobb kockázat az energiaköltségek elszállása, így a nem kellően hatékony energiaintenzitású szálláshelyek komoly versenyhátrányba kerülhetnek, a meredeken elszálló költségeket nem tudják áthárítani, így átmeneti, vagy végleges bezárásra is kerülhetnek. A közeljövőben kulcskérdés lesz az energiahatékonyság növelése, a megújuló energia felhasználása, az energiatakarékos üzemeltetés, a szigetelés javítása és számos más intézkedés, aminek hatására az energiaköltségek markánsan csökkenthetők.
A nemzetközi turizmus fokozatos javulását tükrözik a Liszt Ferenc repülőtér forgalmi adatai is, amelyek meredek felpattanást mutatnak a járvány elleni korlátozások feloldását követően. Augusztusban a légi utasforgalom 85%-kal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, azonban még mintegy 20%-kal marad el a három évvel ezelőtti, járvány előtti 2019 augusztusi szinthez képest.
Suppan Gergely/Takarek.hu
Kapcsolódó cikkeink
Starbucks: vége a csak elvitelre szóló kávézóknak – visszatérés a vendéglátás melegségéhez
Radikális stratégiai váltásba kezd a világ legnagyobb kávézólánca: a tőzsdén…
Tovább olvasom >Ötödik állomásához érkezett Regölyön a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programja: átadták a Somolyi templomromot
Átadták a Market Építő Zrt. ROM Vándor programjának keretében helyreállított…
Tovább olvasom >KSH: júniusban a vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Védelmet kapnak a húskészítmények elnevezései – irányt mutat az Európai Bizottság új javaslata
Újabb lépést tesz az átláthatóbb és tisztességesebb élelmiszerpiac irányába az…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >