Jön az Állásbörze 2025 – az ingyenes munkaerőpiaci találkozót április 9-11. között tartják
18 éves lett a HVG Állásbörze – azok, akik az első rendezvény évében, 2007-ben születtek, pályakezdő felnőttként vehetnek részt az idei állásbörzén. A látogatók számára ingyenes eseményt idén április 9-11. között tartják. A munkaerőpiaci találkozó az igényeknek megfelelően hibrid lesz: az első két napon, április 9-10-én személyesen találkozhatnak az érdeklődők és a munkáltatók a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.
Az online esemény a rendezvény mindhárom napján zajlik. Az álláskeresők az ország bármelyik pontjáról csatlakozhatnak és chaten is elérhetik a munkavállalókat. A részvétel ingyenes a rendezvényen, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a https://hvgallasborze.hu/ weboldalon lehet.
A vállalkozások egyik legnagyobb problémája a szakemberhiány, nem csoda, hogy 2025-ben a legnagyobb harc magáért a munkavállalóért folyik. A cégek már nemcsak a huszonéves pályakezdőket keresik, hanem a 30-as, 40-es korosztály tagjait is, hiszen komoly hiány mutatkozik tapasztalt munkaerőből. Változott a munkavállalók hozzáállása is: a 16-29 éves korosztályt nem a cég neve érdekli, hanem maga a feladat, a fejlődési lehetőségek és a munka-magánélet egyensúlya a fontos a számukra. Míg 18 éve a bérkérdés csak a tárgyalás végén került elő, mára a fizetés nem tabutéma. Sok cég maga hozza nyilvánosságra a juttatásait, az álláskeresők is hozzáférnek a kalkulátorokhoz, összehasonlító adatokhoz.
Kapcsolódó cikkeink
Nagyvállalatok és szakértők fognak össze a munkakeresőkért Kőbányán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H:készségek, melyek nélkül ma már nem boldogulhat a munkavállaló
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a magyar munkaerőpiac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AgriTech InnoExpo 2025 – ahol az innováció találkozik a természettel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >