Jön a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének sörversenye!
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete több mint húsz éve rendezi meg egyre nívósabb sörversenyét. A kezdetekben kétévente, 2018 óta évente megrendezett esemény a járványügyi korlátozások miatt az utóbbi két évben elmaradt.
A járvány miatt leálló vendéglátóipar a kisüzemi sörfőzdéket is súlyosan érintette, közel tíz százalékuk volt kénytelen átmenetileg, vagy végleg beszüntetni tevékenységét. Ezért is vagyunk büszkék arra, hogy a 2022-es versenyünkre, nyolc ország negyvenöt sörfőzdéjéből, közel háromszáz nevezés érkezett.
Korábbi rendezvényeinket számos, a sörfőzdék kiszolgálását, ellátását biztosító cég támogatta, illetve a tagság is segített a minél magasabb színvonal megteremtésében. A pandémiát követően ezek a támogatások elmaradtak, így komoly veszélybe került a sörverseny megrendezése.
Köszönhetően az Agrármarketing Centrum és az Agrárminisztérium anyagi és tárgyi támogatásának, mégis lehetőség adódott ennek a közel harminc éves hagyománynak a folytatására.
A megelőző években vidéki városokban, Miskolcon és Gödöllőn megrendezett megmérettetés idén a fővárosba költözik és Közép-Európa legrangosabb vendéglátó ipari kiállítása a SIRHA Budapest részeként kerül megrendezésre.
A sörverseny és a kiállítás teljes időtartama alatt a nevezett sörökből ingyenes kóstoltatást tartunk az A pavilonban (J1) felállított egyesületi standunkon. Itt lehetőség nyílik találkozni a legnevesebb sörfőzdék tulajdonosaival és sörmestereivel, akik bepillantást engednek a sörkészítés rejtelmeibe.
Közép-Európa nyolc országából beérkezett sörminták március 23-24. között kerülnek elbírálásra. Idén sajnos az ukrán és orosz nevezések elmaradtak, de így is közel háromszáz tételt kell értékelni a zsűrinek.
Kapcsolódó cikkeink
Csütörtökön kezdődik a Kraft Sörfesztivál a Dürer Kertben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újra együtt a csapat: Ismét a Borsodi a hazai férfi futballválogatott hivatalos söre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megkezdődött a Belvárosi Sörfesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vonzó közönségprogramok várják a 82. OMÉK látogatói
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >