Jól indult az év a svájci óragyártóknak
Januárban 9,4 százalékkal 1 milliárd 786 millió frankra nőtt a svájci óraexport az egy évvel korábbihoz képest, és az első hónapban ismét az Egyesült Államok lett a svájci órák legfontosabb piaca a svájci óraipari szövetség (FHS) honlapján szereplő adatok szerint.
A növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy az 500 franknál drágább órák kivitele erőteljesen nőtt, darabszámban és értékben is, míg e küszöbérték alatt visszaesését mértek az exportban, különösen a 200 franknál olcsóbb óráknál.
Januárban 15,2 százalékkal nőtt, 205,9 millió frankra ugrott a svájci órakivitel az Egyesült Államokba, decemberben még – egy hónapra – Kína volt a listavezető, januárban azonban az ázsiai ország már csak a harmadik legfontosabb felvevőpiac volt.
A 2010 óta tavaly szeptemberig folyamatosan Hongkongba exportáltak a legnagyobb értékben a svájci óragyártók. A tüntetések hatására azonban szeptemberben elvesztette listavezető helyét Hongkong, amely decemberben már csak a harmadik legfontosabb exportpiacnak számított, januárban azonban ismét a második helyen állt 183,9 millió frankkal, éves 25 százalékos csökkenéssel.
Svájc tavaly 21 milliárd 681 millió frank értékben exportált órákat, 2,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekord magasságba szökött a svájci Lidl sajtexportja tavaly
Tizenöt éves fennállásának legerősebb évét zárta a svájci Lidl sajtexport…
Tovább olvasom >KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel…
Tovább olvasom >Az AI segítheti a svájci Lidl klímasemlegességi törekvését
A Lidl mesterséges intelligenciával támogatott eszközt tesztel Svájcban, amely lehetővé…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tojáspiac 2025: drágulás és ellentétes trendek a világban
Az idei év harmadik negyedévében az Egyesült Államokban visszaesés figyelhető…
Tovább olvasom >Augusztusban váratlanul éves csúcsra nőtt az euróövezeti gazdasági aktivitás
Augusztusban váratlan javulással több mint egy éve a legnagyobb aktivitást…
Tovább olvasom >Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció…
Tovább olvasom >