Joanna Blythmann: Shopped, the shocking power of Britain’s supermarkets

Joanna Blythmann Anglia egyik legismertebb élelmiszer-szakírója. Ebben a könyvében a modern kereskedelmi modellek terjedésének negatív következményeit domborítja ki.
Amit Joanna Blythmann eleve figyelmen kívül hagy, az, hogy az emberek életmódja megváltozott. Mindenki többet, de legalábbis intenzívebben dolgozik, ezért pihenni is többet, intenzívebben akar, ezért aztán kénytelen a vásárláson időt megtakarítani.De vegyük sorra az írónő globalizáció ellenes vitriolba mártott kifogásait!
Tönkremennek a kis boltok. Angliában ezen biztos van mit siratni. Hogy például nincs szakértő hentes, akivel a különböző „cut”-ok előnyeiről és hátrányairól értekezni lehet. Nálunk negyven év hiánygazdálkodásához mérjük a modern kereskedelem választékpolitikáját és minőségét.
A kis boltok eltűnésével szűkül a kínálat, írja. Nos, a modern élelmiszer-kereskedelem logisztikai (és élelmiszer-biztonsági) igényei a friss kategóriák többségében szakértelmet, nagy és biztos szállítót kívánnak. Angliához képest a már említett negyvenéves kitérő miatt, mi ezt az utat is fordítva járjuk be.
Itt van példának a gyümölcs. Az írónő 365 napos nyara, amit a korai érlelés és globális logisztika tesz lehetővé, Angliában lehet, hogy sírásra görbít egy-két ajkat a „helyi fajták” és a „friss szezonáru” nosztalgikus sírhantja mellett. Az én generációmnak, amelyik a diplomáig banánt csak a biológia-tankönyv majmokkal foglalkozó fejezetében látott, ez más élmény.
A településszerkezeti aggodalmai – miszerint a hipermarketek és bevásárlóközpontok felfalják az agglomeráció zöldjét – szerintem eltúlzottak. Inkább a települések szerkezete hat erőteljesen a boltszerkezetre. A hipermarketek városon kívülre településének fő oka a motorizáció, illetve az ebből eredő parkolóhely-probléma, amin nem lehet segíteni.
A tárgyalási és kondiciós kérdéseket Joanna Blythmann szintén vérbe mártott pennával taglalja. Virtingli lánchidista erre azt mondja, hogy a jó tárgyalástól semmi nem menti meg az embert, persze mindig konszenzuális módon: jó, vállalható kompromisszumok árán.
Vessük hát el az írónő minden intelmét? Az előbbi összehasonlító érvelésem dacára, nem. Nem kérünk mi sem olyan piacból, ahol négy nagy osztozik több mint 80 százalékon, és ezt a gyakorlatot próbálja nemzetközivé tenni. Mindenkinek érdeke, hogy a magyar piac sokszínűsége megmaradjon. Még azoknak is, akik ez ellen dolgoznak. Hiszen Magyarország egy kis tesztpiac: itt lehet gyakorolni a különböző versenyformákat, amit az igazi nagy célországokban majd bevetnek.
(Kiadó: Harper Perennial)