Jó üzenet az állattenyésztési ágazatban mutatkozó 860 milliárd forintos fejlesztési igény
Az idén nagy és kis projektekre 860 milliárd forintos támogatási igénnyel léptek fel az állattenyésztési ágazatban tevékenykedők, ami jó üzenet, mert azt mutatja, van perspektíva a szektorban – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Dormándon, a K64 Farm Kft. csaknem 5 milliárd forintból felújított sertéstelepének pénteki avatásán.

(Fotó: AM/Pelsőczy Csaba)
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2021-ben a rendszerváltás utáni legnagyobb mezőgazdasági megújítási programot indították be. Az állattartás megújítását célzó pályázati rendszerben 2021-2022-ben 1350 olyan projekt indult, amelyekben telepek újulnak meg, vagy épülnek zöldmezős beruházásként. Feldman Zsolt szerint „aki ebben a szakmában van, az tudja, hogy göröngyös évek vannak mögöttünk a sertéstartásban”, néhány évvel ezelőtt átlagosan 25 éves volt az a telepi infrastruktúra, ami a ma már kifejezetten technológia- és tudásalapú ágazat mögött áll. „A néhány évvel ezelőtti versenyképességi, vagy éppen képtelenségi adatok között rengeteg olyan mutató akad, ami azt jelezte: van hova fejlődni. Udvarias megfogalmazás ez a sok évtizedes elhanyagoltságra” – fogalmazott.
A KARKUS cégcsoport K64 Farm Kft. tulajdonos ügyvezetője, Karkus János ismertette, hogy a felújított sertéstelep szerkezeti átalakításon esett át, modern berendezésekkel szerelték fel
A bérhizlalásra átalakított telepen korszerű, válogató kapus megoldásokat alakítottak ki, melyek részben az etető és pihenő tér elválasztására szolgálnak, részben a beállított súlyhatárok alatti állatok különböző takarmányokkal történő etető terekre történő terelését, sőt az állatok jelölését is megoldják. A terelő kapukban az áthaladó állatok mérése is megtörténik, így naprakész tájékoztatást kapnak a dolgozók, a menedzsment az állomány napi súlygyarapodásáról. A rendszer minden elektronikus és vezérlő eleme egy közös szoftverbe küldi az adatokat, amelyek kiértékelése asztali számítógépen, laptopon, ipad-en vagy mobiltelefonon is elérhető – tette hozzá az ügyvezető.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely…
Tovább olvasom >Tovább nő a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása…
Tovább olvasom >Újabb településen erősítette meg a hatóság a kiskérődzők pestise betegséget
A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is…
Tovább olvasom >További cikkeink
Koleszterinszint újragondolva: gyógyszer, mikroszterolok, intervall tréning
A koleszterinszint az egészség egyik csendes indikátora. Az évek során…
Tovább olvasom >Generali: közel 40.000 elemikár-bejelentés érkezett 2024-ben az éghajlatváltozás következtében
A változékony időjárás, a globális felmelegedés és a klímaváltozás hatásai…
Tovább olvasom >Új technológia forradalmasíthatja a kényelmi boltok házhoz szállítását az Egyesült Királyságban
A brit NearSt technológiai vállalat új az Egyesült Királyság kényelmi…
Tovább olvasom >