Jó tudni: a nagyobb Auchan áruházak egyben újraélesztőpontok is
Ma van az újraélesztés világnapja, és ebből az alkalomból az Auchan szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a vállalat nagyobb áruházai egyben újraélesztőpontok is. Valamennyi hipermarketben, szuperstoreban és logisztikai központban vannak defibrillátorok, amelyeket a biztonsági szolgálat minden tagjától el lehet kérni. A biztonsági és külsős őrök az eszköz szakszerű használatában is tudnak segíteni, mivel erre vonatkozóan rendszeresen képzésben részesülnek. Eddig nyolc esetben mentettek már velük életet.
2013 óta elérhetők az Auchan valamennyi áruházában azok a félautomata defibrillátorok, amelyekhez szükség esetén bárki hozzáférhet. Az eszközök hangutasítással irányítják a kezelőt, ezért használatuk egyszerű és könnyen követhető. Ugyanakkor az áruházlánc évente oktatásban részesíti a biztonsági szolgálat minden tagját, valamint a külsős őrök és a munkatársak is részt vesznek az újraélesztő tanfolyamokon, ezért tőlük is kérhetünk szakszerű segítséget.
A szív újraindítását végző készülékek, amelyek minden áruház butiksorának megjelölt részén találhatók, eddig már nyolc ember életét mentették meg. A hirtelen bekövetkező balesetek miatt is fontos, hogy minél többen tudjanak róla, hogy az áruházlánc hipermarketjei újraélesztőpontok is egyben. Az eszközök természetesen akkor is igénybe vehetők, ha valaki a közelben kerül életveszélyes helyzetbe, nem szükséges hozzá az áruházban tartózkodni vagy vásárolni. Az Országos Mentőszolgálat és a SzívCity Önkéntesek segítségével létrehozott országos adatbázisában körülbelül 1400 Automata Életmentő Defibrillátort (AED) rögzítettek, beleértve az Auchan áruházakban találhatókat is. Az alkalmazást mindenképpen érdemes letöltenünk, hogy tudjuk, hol találjuk meg a legközelebbi eszközt, amivel akár életet is menthetünk.
Kapcsolódó cikkeink
Túl sok az ipari kémia a tányéron: az ultrafeldolgozott élelmiszerek terjedése már az uniós szabályozók figyelmét is felkeltette
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF – ultra-processed foods) aránya drasztikusan megnőtt…
Tovább olvasom >Ezért ne higgyünk a csábító diétáknak – egy átgondolatlan étrenddel többet árthatunk
Fagyi, chips, gyorsételek: a nyaralásból hazaérkezve sokan megfogadják, hogy most…
Tovább olvasom >Longevity – divat vagy tudatosság?
Az embereket mindig is foglalkoztatta, hogy hogyan lehet minél tovább…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió…
Tovább olvasom >Egy különleges együttműködés az Unicum Riserva és a beck@grecsó duó között: útjára indult a „szeretet vessző béke”
Az Unicum Riserva támogatásában márciusban debütált a beck@grecsó formáció új…
Tovább olvasom >Újabb elismerés a Borsodi Sörgyár jó munkahelyi gyakorlataiért
Második alkalommal ítélték oda a Borsodi Sörgyárnak a Sokszínű és…
Tovább olvasom >