Jó szőlőtermés ígérkezik Tokaj-Hegyalján

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 08. 28. 12:00

Mennyiségben és minőségben is jó szüretet várnak a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, a térség legnagyobb borászati és borkereskedelmi társasága, a kizárólag állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház az idén 95-100 ezer mázsa szőlő és kedvező időjárás esetén 5-6 ezer mázsa aszú felvásárlásával számol – mondta Goreczky Gergely vezérigazgató szerdán Tolcsván, sajtótájékoztatón.

TokajKereskedohaz_Szarvas_dulo

A társaság több mint 1100 hektár területről, mintegy kétezer termelőtől vásárolja fel a szőlőt, és az eddigi évektől eltérően már most, nyár végén nyilvánosságra hozza a felvásárlási árakat, ezzel kiszámíthatóságot tudunk biztosítani a termelőknek – jelentette be a vezérigazgató.

Eszerint a sárgamuskotály kilójáért 140 forintot kínálnak, ami 17 százalékkal magasabb ár, mint tavaly volt. A hagyományos hegyaljai szőlők – a furmint és a hárslevelű – felvásárlási ára 90 forintról indul, de a legjobb minőségű, 25 mustfok fölötti szőlő kilójáért 200 forintot is ad a Tokaj Kereskedőház. Az első osztályú aszú kilogrammonként ára 2400 forint.

A sárgamuskotály átvétele szeptember 5-én kezdődik, ugyanakkor a társaság arra kéri a termelőket, hogy az idén, éppen az aszúsodás és a jobb minőség és ebben az esetben a magasabb ár miatt, kezdjék később a szüretet. Az aszút akár még novemberben is átveszik.

Goreczky Gergely azt is elmondta: a cég kiszámíthatóságot és biztonságot nyújt a velük szerződésben lévő hegyaljai termelőknek, akik, mint eddig is, legkésőbb december 15-ig pénzükhöz jutnak. A felvásárlásra szánt pénz a cég rendelkezésére áll – tette hozzá.

Prácser Miklós, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy az 5800 hektáros borvidéken az idén várhatóan 300-330 ezer mázsa szőlő terem. A tőkék jól viselték a telet, a tavaszt és a nyári hőséget egyaránt, egészségesek a fürtök, ennek köszönhetően jó szüret várható 2013-ban. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink