Jó időre elbúcsúzhatunk a svédasztaltól

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 04. 23. 10:35

A szállodák nagy része ezekben a hónapokban nem fogad vendégeket, de sokan már készülnek a koronavírus-járvány utáni időszakra. Sok minden megváltozhat, az egyik ilyen dolog a svédasztalos reggelik eltűnése lehet – írja az origo.

fotó: SHUTTERSTOCK/DMITRY KALINOVSKY, origo

A koronavírus-járvány nyomán a legtöbb szálloda bezárt, és most azon gondolkoznak, miként fogadják majd a vendégeket a korlátozások feloldása után. Az biztos, hogy a fertőtlenítésnek, a nagyobb távolságtartásnak és a közösségi érintkezések csökkentésének nagyobb szerepe lesz.

Szinte biztosra vehető például, hogy az új intézkedések között az egyik első a svédasztalos reggelik eltűnése lesz.
A vendégek körében amúgy kedvelt szolgáltatás nagyon megnövelné a fertőzés kockázatát, ezért helyette előre kiporciózott reggelit kaphatnak a látogatók – írja összeállításában a Sun.

Eltűnhetnek a szobákban elhelyezett minibárok, az extra párnák és takarók is. Ahol ez lehetséges, a kulcsok helyett áttérnek az olyan alkalmazásokra, amelyekkel érintésmentesen, például okostelefonnal lehet kinyitni a szoba ajtaját. A szállodák különböző védőfelszerelésekkel, fertőtlenítőkkel várhatják majd a vendégeket, ellenőrizhetik a testhőmérsékletet, néhányan pedig akár igazolást is kérhetnek arról, hogy az illető nem fertőzött koronavírussal.

Az is nyilvánvaló, hogy a fertőtlenítés intenzívebbé válik a hotelekben,
különösen az olyan közösségi helyeken, mint az edzőterem vagy a medencék. Utóbbiakat akár be is zárhatják egy időre. Ezen felül mindenütt arra törekednek majd, hogy a vendégek a lehető legnagyobb távolságot tartsák egymástól. (origo)

 

 

Kapcsolódó cikkeink