Jó évet zárt tavaly a Varga Pincészet
Jó évet zárt tavaly a Varga Pincészet, az értékesítés 2015-ben tovább nőtt, a 2014-es 12 százalékkal szemben az elmúlt évben 21 százalékkal, 11,8 millió palackról 14,2 millióra emelkedett – közölte Varga Péter tulajdonos hétfőn az MTI-vel.
Hozzátette: a pincészet működésének 23 éves történetében a 2015-ös év volt a legsikeresebb. Az értékesítés optimális nagyságát korábban 10-12 millió palackra tervezték, azonban az elmúlt két év eredményei alapján, és a minőségi bor iránti növekvő keresletnek köszönhetően 4-5 éven belül elérhetőnek tűnik az évi 20 millió palack is a pincészetben.
Kiemelte: a növekedés szerkezete is kedvező, a legnagyobb ütemben, 43 százalékkal a prémium boraik iránti kereslet nőtt, de átlag feletti, 28 százalékos volt a gasztronómiai eladások növekedése is.
A növekedés fő oka azonban – valószínűsítik a Varga Pincészetben – az volt, hogy a 2014-es kedvezőtlen évjáratból sikerült a maximumot kihoznia a cégnek.
A pincészet a múlt évben rekordmennyiségű szőlőt, 17,8 millió kilogrammot dolgozott fel a badacsonyörsi, feldebrői és olaszliszkai pincészeteiben. Ebből a mennyiségből 2,14 millió kilogramm származik a családi, 250 hektáros szőlőbirtokról, amely elsősorban prémium borok alapja.
Varga Péter aláhúzta: a gyors növekedés miatt a termelési kapacitások jelentős bővítésére van szükség. Ezért az idén a badacsonyörsi és a feldebrői pincészetünkben együttesen 1,5-2 milliárd forint értékben terveznek beruházásokat.
Az MTI kérdésére Varga Péter közölte: a cég nettó árbevétele 2013-ban 3,6 milliárd, 2014-ben 4,8 milliárd, 2015-ben 5,3 milliárd forint volt. Az idén a Varga Pincészet konszolidált nettó árbevétele várhatóan 5,9 milliárd forint körül alakul majd. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jövőálló bor a Balaton-felvidékről
A klímaváltozás és a növényvédelmi szigorítások közepette egyre több szőlészet…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >8 ütős ötlet a tudatosabb, elfogadóbb és élhetőbb jövőért a Megoldások a holnapért kihívás döntőjében
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >