Jó évet zárt 2022-ben a turisztikai szektor Gyulán
Csaknem 564 ezer vendégéjszakát regisztráltak a gyulai szálláshelyeken 2022-ben, ami mindössze 3 százalékkal marad el a koronavírus-járványt megelőző 2019-es év adataitól, így a nehézségek ellenére jó évet zárt a turisztikai szektor a Békés vármegyei fürdővárosban – mondta a Gyulai Turisztikai NKft. ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón.

A több mint 200 ezer vendég 18 százaléka érkezett külföldről
Komoróczki Aliz a város első négycsillagos szállodájában, az Elizabeth Hotelben tartott sajtótájékoztatón elmondta, az idegenforgalmi adóköteles (ifa) vendégéjszakák száma 403 ezer volt, amiből több mint 180 millió forint idegenforgalmi adót fizettek be a vendégek.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a gyulai szálláshelyek tavalyi árbevétele közel 7,6 milliárd forint volt, melynek 27 százalékát a külföldi, 73 százalékát a belföldi vendégkör költötte el. A több mint 200 ezer vendég 18 százaléka érkezett külföldről, több mint 30 ezren Romániából, amely a legnagyobb küldőpiac; mellettük ezres nagyságrendben Szerbiából, Szlovákiából és Németországból – tette hozzá az ügyvezető.
Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester beszámolt az önkormányzati tulajdonban lévő legfőbb állandó turisztikai attrakciók látogatottságáról. A Gyulai Várfürdőt „normál üzletmenetben” mintegy 600 ezren látogatják évente; tavaly ez a szám az üzleti tervben rögzítettnél jobban alakult, meghaladta az 547 ezret.
A gyulai várat csaknem 100 ezren látogatták meg, a már hat éve megnyitott Almásy-kastély pedig több mint 78 ezer látogatót vonzott 2022-ben – tette hozzá.
Az MTI kérdésére válaszolva Komoróczki Aliz elmondta: az önkormányzat adócsoportjának kimutatása alapján az idén januárban és februárban is több vendégéjszakát töltöttek Gyulán, mint egy évvel korábban, a növekedés januárban 27, februárban 6 százalék körüli volt, amihez hozzájárult, hogy Magyarországon és Romániában is hosszabb volt a téli iskolai szünet.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Gyulai Turisztikai NKft. tulajdonosa 50 százalékban az önkormányzat, 50 százalékban pedig a kisebb szálláshelyeket, apartmanokat tömörítő Gyulai Idegenforgalmi Egyesület, továbbá a legnagyobb szállodák, így a Hunguest Hotel Erkel, az Aqua, a Corvin és a Komló Hotel mellett mostantól az Elizabeth és a Wellness Hotel, és hamarosan a Park Hotel is.
Görgényi Ernő szerint ez a rendszer biztosítja, hogy az önkormányzat, valamint a szakmai tudással és tapasztalattal rendelkező, versenyszférában működő szállásadók közösen hozzák meg a döntéseket a marketingkampányokról és a turisztikai arculatról.
Megváltozott idén a finanszírozási mód is. A szállodák saját büdzséjükből 80 forintot adnak ifa-köteles vendégéjszakánként az NKft. költségvetéséhez, a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület a hozzá befolyt tagdíjjal azonos mértékű hozzájárulást fizet, az önkormányzat az idei évtől további 80 forinttal 230 forintra emeli adóköteles vendégéjszakánként a működési hozzájárulást, emellett 40 millió forintot ad a cég alapműködéséhez.
Komoróczki Aliz elmondta, így lehetőségük van új marketingkampányt indítani, amellyel leginkább a magasabb költési hajlandóságot képviselő hazai célcsoport megtalálása a fő céljuk.
Kapcsolódó cikkeink
Turisztikai ügynökség: a főváros és a fürdővárosok vonzották a legtöbb vendéget pünkösdkor
Pünkösdkor a főváros és a fürdővárosok csábították utazásra a legtöbbeket,…
Tovább olvasom >A legnagyobb kihívás megtalálni a megfelelő munkatársakat! – Interjú Darren Darwinnal, a Hard Rock Hotel Budapest igazgatójával (X)
A budapesti Broadway szívében, a Nagymező utcában alig egy évvel…
Tovább olvasom >Kétmillió megkeresés érkezett tavaly a Tourinform irodákhoz
Kétmillió megkeresés érkezett tavaly a Tourinform irodákhoz, a Magyar Turisztikai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Még lehet jelentkezni a Menedzserszövetség mentorprogramjára!
A nagysikerű mentorprogramok a fiatal és a tapasztaltabb vállalatvezetők szakmai…
Tovább olvasom >Előzd meg a kiégést!
A Trade Marketing Klub nyári találkozója idén is kitekintő jellegű…
Tovább olvasom >OKSZ: Vezesse ki a Kormány az árstopot és szüntesse meg a kiskereskedelmi adót
Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalkozásai felháborodással értesültek arról, hogy a…
Tovább olvasom >