Jó év jár a mezőgazdaságra

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 12. 09:40

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) legutóbbi piaci jelentéséből kiderül, hogy a FAO májusban megjelent rövid távú előrejelzése szerint a világ marhahústermelése 354 ezer tonnával, 68 millió tonnára emelkedhet az idén a 2013. évihez képest. A jelentős szarvasmarhatartó országok közül az USA-ban és Ausztráliában várható a marhahústermelés csökkenése.

Egy másik előrejelzés alapján az EU marhahústermelése előreláthatóan 1 százalékkal, 7,45 millió tonnára nő az idén. Az unió marhahúsexportja csaknem egy százalékkal, míg az importja 6,6 százalékkal emelkedhet.

A KSH adatai szerint Magyarország élőmarha-exportja 19 százalékkal nőtt 2014 első negyedévében 2013 hasonló időszakához képest. A legtöbb szarvasmarhát Libanonba és Ausztriába szállítottuk. Az egyik legdinamikusabban fejlődő célpiacnak Libanon számít.

***

Az AKI vágási statisztikája szerint Magyarországon a baromfivágások száma 11 százalékkal, 41,8 darabra nőtt 2014 első húsz hetében az előző év azonos időszakához képest. A vágócsirke kilónkénti 275,7 forintos átlagos élősúlyos ára nyolc százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Az AKI Piaci Árinformációs Rendszerének adatai szerint a nyerstej kivitele az első negyedévben 5,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a termelőké és kereskedőké tíz százalékkal növekedett, míg a feldolgozóké 4,5 százalékkal csökkent.

A KSH adatai szerint a félzsíros dobozos tej importja a felére csökkent az év első két hónapjában 2013 hasonló időszakához viszonyítva. Áprilisban a nyerstej kilónkénti kiviteli ára105,77 forint volt, egy százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A trappista sajt feldolgozói értékesítési ára 14 százalékkal, a 2,8 százalékos zsírtartalmú tejé 18 százalékkal, a tehéntúróé 21 százalékkal, a tejfölé 22 százalékkal emelkedett 2014 áprilisában az egy évvel korábbihoz képest.

***

A világszerte kedvezőnek ígérkező gabonatermés a gabonafélék árának csökkenését vetíti előre, amit a tőzsdei árak máris jeleztek. Jóllehet, az USDA májusban közvetett előrevetítésével rekord nagyságúra jelezte a világ 2014/2015. gazdasági évre vonatkozó szójatermelését, a szójabab és -dara legközelebbi határidőre szóló jegyzése májusban is magas szinten mozgott: előbbié tonnánként 533–558, utóbbié 529–554 dolláros ársávban hullámzott. Az Európai Bizottság adatai szerint az EU-ban a takarmánygabona-félék ára tonnánként 165–195 eurós sávban mozgott az esztendő első harmadában.

A Budapesti Nagybani Piacon megjelenő belpiaci sárgahúsú sárgadinnye 450 forinttal, míg a zöld húsú 410 forinttal indította a szezont a 22. héten. Az enyhe tél és a korai tavasz miatt a szamóca idénye korábban kezdődött. A hazai szamóca termelői ára a16–22. hetek átlagában hat százalékkal alacsonyabb volt (1065 forint/kg) az elmúlt év azonos időszakához képest.

Kapcsolódó cikkeink