Jenő, honnan van pénzed sörre?

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 01. 08. 11:32

Lujza, hát nem törlesztünk, nem megyünk vendéglőbe, moziba, nem utazunk, kevesebbet tankolunk, igazán nem sajnálhatod tőlem! Hát igen a családi költekezés értéke annyi, mint volt, miközben a gazdaság csúszott egyet lefelé – írja a blokkk.com. Van, amiből többet, és van, amiből kevesebbet veszünk. De hát a legnagyobb családi tétel, a hitelmoratórium 750 milliárd forint körüli pénzt hagyhatott a családok zsebében.

A családi költekezés – a háztartások fogyasztási célú kiadása, ezen belül a legnagyobb szelet, a boltos vásárlás – 2020-ban a korábbi év szintjén mozgott. De hát hogyan tudtunk ugyanannyit költeni a családi kasszából, miközben a gazdaság csúszott lefelé, ez egy jó kérdés, hiszen van, ahol bezártak, van, ahol kevesebb bért fizettek.

A hitelmoratórium hozta a legtöbbet a családi kasszába, becslésünk szerint 750 milliárd forint körüli összeg maradhatott a zsebekben. (Ennek alapja egy szeptemberi MNB tanulmány, mely közvetve utal arra is, mi történhetett moratórium fronton: eddig csak arról esett szó, hogy a családok és a vállalkozások együtt nyerhettek kétezer milliárd forintot, de arról nem, mennyi juthatott ebből a háztartásoknak).

2019-ben 22.397 milliárd forint volt a háztartások fogyasztási kiadása. 2020 első három negyedévében 16.526 milliárdot költöttünk, ami éppen 1%-kal meg is haladta a korábbi szintet.

A boltokban 10.239 milliárdot hagytunk október végéig, és ez 300 milliárd forinttal több a korábbiaknál. De ez is része a fogyasztási kiadásnak.

Élelmiszerekből, napi cikkekből még a nem csekély drágulás mellett is legalább annyit cipekedtek haza a háziasszonyok, mint egy évvel korábban, a drogériákban és a gyógyszertárakban is több fogyott. De volt, amiből kevesebb.

Üzemanyagokból 250 milliárd, egyes iparcikkekből 300 milliárd a spórolás értéke.

A vendéglátásban 400 milliárd a bevételek kiesése (ennek negyede a külföldi vendégekhez kötődik).

A külföldi utazások is leálltak, korábban ezer milliárdot is elköltöttünk kint, 2020-ban 200 milliárdot.

A belföldi utazásoknál is kevesebb folyt ki a családi kasszákból, közel 100 milliárddal. (blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink