Jelzi a méretcsökkenéseket a Nébih
Március 1-jén elindult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatbázisa, ahol tételenként böngészhető, hogy melyik terméknek mennyivel csökkent a kiszerelése.
A cikk a Trade magazin 2024/4. lapszámában olvasható.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium még januárban jelentette be, hogy márciustól figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedőknek, ha egy termék kiszerelése csökkent. Ezt akkor azzal indokolták, hogy a kormány szerint az élelmiszer-infláció csökkentése azon is múlhat, hogy az úgynevezett zsugorfláció ellen miként lépnek fel.
A kiszerelés, így különösen a tömeg vagy térfogat csökkenésének viszonyítási alapja az adott termék gyártója által 2020. január 1. és 2023. július 1. között alkalmazott kiszerelés.
A Nébih által közzétett listán tehát azok a termékek szerepelnek, melyeknek az említett időszakhoz viszonyítva csökkent a kiszerelése. A lista folyamatosan frissülni fog a bejelentések alapján.
A honlapon termékkategóriákra és márkanévre is külön lehet szűrni. //
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >Nébih: kevés hiba a nyári táborokban
Az ellenőrzések számához képest kevés hibát tártak fel a Nemzeti…
Tovább olvasom >A Nébih a nyár folyamán is fejleszti az eGN-t
Folyamatos az elektronikus Gazdálkodási Naplót érintő fejlesztői munka a nyár…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >