Jelzés nélküli génkezelt termékek a magyar üzletekben
Hiába áll ki Magyarország határozottan a génmódosított (GM-) növények tilalma mellett, a hazai mezőgazdaság sincs meg ezek nélkül.
Az európai termesztésben egyedüliként engedélyezett MON810 kukoricafajta ugyan nem található meg a hazai termőföldeken, ám a GM-szójával készülő takarmány, illetve az azzal táplált állatokból készülő élelmiszerek engedélyezés vagy jelzés nélkül kerülnek a hazai üzletekbe.
Nem véletlenül: az elsősorban Brazíliából származó szója esetében legalább 20 százalékos felárat számítanak, ha bizonyítottan géntiszta – mondta a Világgazdaságnak Tóth István, a MOSZ titkára. A génmódosítás kizárása tehát komoly versenyhátrányba hozná a magyar állattenyésztőket.
Előnyt is jelenthet ugyanakkor a határozott magyar tilalom – érvelt Rodics Katalin, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium osztályvezetője: a hazai kukorica exportlehetőségeit segíti, hogy minden egyes szállítmány esetében bizonyítani lehet, hogy nem GM-termény. A vegyes termelésnél ez az igazolás ugyanis súlyos pluszköltségekkel jár – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

