Jelentősen növelte működési eredményét a Tesco

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 04. 13. 11:30

Jelentősen növelte eredményét 2016-2017-es pénzügyi évében a Tesco, és Közép-Európában is javította teljesítményét.

tesco

A Londoni Értéktőzsdén (LSE) közzétett előzetes beszámoló szerint a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat kivételes tételek nélkül számolt csoportszintű működési eredménye 1,28 milliárd font (470 milliárd forint) volt, 29,9 százalékkal több, mint az előző pénzügyi évben.
A csoportszintű értékesítés 4,3 százalékkal 49,9 milliárd fontra (csaknem 19 ezer milliárd forintra) emelkedett.
A kötelezően elszámolandó tételekkel együtt mért, adózás előtti csoportszintű eredmény ugyanakkor 28,2 százalékkal 145 millió fontra csökkent.

A tavalyi pénzügyi év szerdai előzetes eredményjelentéshez fűzött kommentárjában Dave Lewis közölte: a cég jelenleg előbbre tart a kitűzött stratégiai célok megvalósításában, mint ahogy azt korábban erre az időszakra várta. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a Tesco csökkentette árait, ezzel együtt is azonban növelte nyereségességét és jelentősen mérsékelte adósságállományát.
A szerdai eredményjelentés szerint a Tesco a közép-európai piacokon – Lengyelország kivételével – növelte azonos eladótérre számolt értékesítését az elmúlt pénzügyi évben.
A beszámoló szerint a Tesco bevétele Magyarországon meghaladta az 595 milliárd forintot; ez a cég által számolt 373,8 forintos tavalyi átlagos fontárfolyamon 1,59 milliárd fontos egész évi magyarországi bevételnek felelt meg.  (Kertész Róbert, MTI)

Kapcsolódó cikkeink