Jelentősen növelte forgalmát a DélKerTÉSZ
A megnövekedett költségek ellenére is elfogadható szezont zár az ötszáz termelőt tömörítő szentesi DélKerTÉSZ, amely főként paradicsomot és paprikát termesztő tagjai az év első kilenc hónapjában az előző évinél 13,3 ezer tonnával több, 56 ezer tonna zöldséget értékesítettek – tájékoztatta a szövetkezet az MTI-t.
A közlemény szerint az értékesített mennyiségből 25 ezer tonnát tettek ki a frisspiaci termékek, az ipari zöldségek és növények pedig 31 ezer tonnát. A belföldi áruházláncok felé az év első kilenc hónapjában 7 százalékkal nőtt a beszállított mennyiség, azonban a fogyasztók egyre kevesebbet vásárolnak normál áron, inkább az akciókat keresik a zöldségek és gyümölcsök esetében is – közölték, hozzátéve, hogy a termelők számára a rendszeres árcsökkentés nem fenntartható a fogyasztás szinten tartásáért. Ez különösen igaz a hidegebb hónapokra, amikor a termelés fűtött fóliákban történik.
A szövetkezet zöldség és gyümölcs értékesítéséből származó árbevétele 19 milliárd forintra rúgott az első kilenc hónapban
Ez éves szinten 4 milliárd forintos növekedést jelent. Az év végére a várakozások szerint az árbevétel elérheti a 22 milliárd forintot. Az első háromnegyed évben az exportbevétel 3,3 milliárd forint volt, az előző évinél mintegy 300 millió forinttal magasabb. Az árfolyamhatás miatt a cseh és szlovák piacon a tavalyinál alacsonyabb egységárral tudott értékesíteni a szövetkezet.
Az éves szinten mintegy 700 millió forinttal növekvő költségek befolyásolják az eredményeket
A magasabb fuvarköltségek és az EPR-díj bevezetése mellett az inputanyagárak közül a műtrágya ára ugyan mérséklődött, a növényvédő-szerek esetében azonban jelentős növekedést tapasztaltak, ami nehezíti a termelők helyzetét. Hasonlóképpen a szállításhoz nélkülözhetetlen összecsukható rekeszek ára is megugrott. A magas kamatok pedig nemcsak az eredményekre vannak negatív hatással, de a jövőbeni beruházásokat, fejlesztéseket is megnehezítik – jegyezték meg. A közlemény idézi Nagypéter Sándor elnököt, aki kifejtette: a DélKerTÉSZ célja, hogy saját fizikai és online bolttal is megjelenjen. A közvetlen értékesítés jövő húsvét körül indulhat el Budapesten, így a friss piaci szezonra már nemcsak a boltláncokban, de a cég saját üzletében is elérhetőek lennének a szentesi zöldségek.
A szövetkezet fontos feladatának tartja a kertészeti szakma utánpótlásának biztosítását annak érdekében, hogy 10-15 év múlva is legyenek naprakész tudással rendelkező szakemberek. A termelői tagság fiatalítása érdekében hosszú távú mentorprogramot indítanak jövőre az Alföldi Agrárszakképzési Centrummal és a Bartha János Kertészeti Technikummal, valamint közös gyakorlati kutatókertet hoznak létre.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Lefelezi az élelmiszerek áfáját a svéd kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: Brüsszel költségvetési terve Ukrajnába irányítaná a gazdák pénzét, és bedöntené az agráriumot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bővülő kukoricatermés várható az idei évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Siófokon zárult az idei Coop Rally
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >