Jelentősen nőtt a svájci órák eladása az Egyesült Királyságban
A font alacsonyabb árfolyamának köszönhetően jelentősen nőtt a svájci óramárkák luxustermékeinek eladása az Egyesült Királyságban a brit európai uniós népszavazás óta.
A svájci órák exportja 13 százalékkal bővült júliusban az előző év azonos időszakához képest – írta a Financial Times című lap szerdán az alpesi ország óragyártóinak szövetségére hivatkozva.
A brit európai uniós népszavazás tehát jót tett a svájci óraiparnak, amely amúgy világszerte az export szűkülésével szembesül. Tavaly jelentősen csökkent az Európában eladott svájci órák száma. Szakértők szerint a terrorizmustól való félelem miatt az emberek kevesebbet költenek, de emellett a turizmusban tapasztalható változások, a világgazdaság lassuló bővülése, valamint az is hozzájárult a kedvezőtlen svájci adatokhoz, hogy túltelítetté vált a hongkongi luxuspiac.
A svájci órák Franciaországba és Németországba irányuló exportja júliusban 28, illetve 24 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Az Egyesült Királyság piacán viszont meghatározó szerepük van a turistáknak, így a font alacsonyabb árfolyama kedvezően hatott a vásárlói hangulatra.
Szakértők mindenesetre felhívták a figyelmet arra, hogy kereslet valutaárfolyamok változásán alapuló bővülése általában rövid távú. Az Egyesült Királyság esetében viszont tovább kitarthat, ha a turizmus újabb lendületet kap a font gyengébb árfolyama miatt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szénsavmentes proseccót dobott piacra az Aldi az Egyesült Királyságban
Egyedülálló újdonságot vezetett be az Aldi a brit borpiacon: megjelent…
Tovább olvasom >A Royal Maillel együtt telepít csomagautomatákat üzleteibe a Sainsbury’s
Hosszú távú együttműködésre lépett a Sainsbury’s és a Royal Mail,…
Tovább olvasom >25 új kényelmi üzletet nyit az Asda az év végéig
A brit Asda újabb lendületet vesz a kényelmi üzletek piacán:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >