Jelentősen nőtt a Praktiker forgalma tavaly

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 05. 27. 11:16

Jelentősen, a 2019-es 67,88 milliárd forintról 76,23 milliárd forintra nőtt a magyar tulajdonban lévő Praktiker forgalma tavaly. A barkácsáruház csütörtöki tájékoztatása szerint a legintenzívebben a festékek és a kerttel kapcsolatos termékek forgalma nőtt.

 

A barkácsáruház úgy látja, hogy míg tavaly a korlátozások, az idén az Otthonfelújítási program miatt is nő a felújítási kedv Magyarországon.
A közleményben Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató elmondta, hogy a járvány kirobbanásakor egyértelműen megugrott a fertőtlenítéssel, személyes higiéniával és a takarítással kapcsolatos termékek iránti kereslet. A festékkategóriában is kimagasló értékesítési adatokat értek el 2020-ban, a lakosság széles körben kezdett lakásfelújításba a bezártság heteiben.

Hozzátette: emellett aki csak tehette, a kertekben töltötte a pandémiás heteket, ezért a kerttel kapcsolatos termékek iránt is megugrott a kereslet. Így például a zöldhulladék gyűjtésére alkalmas zsákok, az ültetéssel kapcsolatos termékkörök árucikkei (virágok, kerti szerszámok, virágföldek, balkonládák, virágkaspók, marhatrágyák és tápoldatok) is nagyon jól fogytak. A grill eszközök és faszén iránti kereslet például kimagaslónak bizonyult, de a napozóágyak forgalma is megduplázódott tavaly.

Az éves forgalom szempontjából az első 5 helyen továbbra is hagyományos barkácspiaci termékek szerepelnek, úgymint padlólapok, csemperagasztó, száraz beton, de igen előkelő helyet foglal el a fehér falfesték is – ismertette az igazgató a közleményben.

A Praktiker 20 áruházat és egy webshopot működtet Magyarországon, a webshop a fizetési forgalomnak már csaknem 10 százalékát adja. A Praktiker szerint 2020-ban a 14-ik legnagyobb forgalmú webáruház lett a GKI frissen kiadott listája alapján. Az áruházaik összterülete mintegy 130 000 négyzetméter.

A társaság 2020-ban a pécsi, Budapesten a Bécsi úti és a Váci úti áruházát újította fel, idén pedig a budapesti Mester utcai, a miskolci és szombathelyi áruházak modernizálására kerül sor több százmillió forint összegben.

A Praktiker áruházak a járványhullámok ellenére végig nyitva maradhattak, így leépítés vagy munkaidő-módosítás nem történt. Ebben az időszakban a veszélyeztetett, időskorú, megváltozott egészségi állapotú és kisgyermeket nevelő édesanyáknak otthonmaradási lehetőséget biztosítottak 50 százalékos bérfizetéssel, majd fizetés nélküli szabadsággal. A home office-t 3 nap alatt vezették be a veszélyhelyzet kihirdetésekor, ahol ez kivitelezhető volt.

A vállalat csaknem 1700 embernek ad munkát. A Praktiker piaci részesedése mintegy 32-33 százalék Magyarországon, a barkácslánc 340 beszállítóval dolgozik, ebből a magyar cégek aránya már 85 százalék.

A társaság folytatta a társadalmi célú programjait a járvány ellenére, de áthelyezte aktivitásait az online térbe. A barkácslánc az elsők között csatlakozott a „B-terv” kezdeményezéshez, amely a pandémia miatt állásukat vesztő munkavállalóknak kínált lehetőségeket. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink